Harmadik rész: Wanek Úr Japán Előélete:
Dolores kisasszony, a meghatározhatatlan korú, ex-díva, érzelmi elhivatottságát tekintve operaénekes volt. Azonban a szállóban betöltött munkakörét nézve szakácsnő. Wanek Úr titkára ügyelt a részletekre így a szállodával együtt megvette a személyzetet is, és ez volt a frigy kezdete.
Eleinte Dolores kisasszony, napi 14-16 órában főzött Wanek Úrra, aki nem tudott olyan kívánsággal vagy recepttel előállni, amit a kiváló „szakács istennő”, (az ínyenc walesi úr saját szavai), nem tudott volna elkészíteni és szinte azonnal tálalni.
Ezen túl, nemcsak a kulináris örömök, és tudományok szinte önkívületi szeretete volt bennük közös, de életkoruk meghatározhatatlansága is.
Senki sem tudta Wanek Úr pontos életkorát, de még a hozzávetőlegesen sem. Wanek Úr sápadt és felpuffadt arc jellegét, több kiváló professzor szerint is, csak több évtizedes intenzív alkoholizmussal és legalább ugyanilyen időtartamú, rendszeres és módszeres napfény és friss levegő teljes elkerülésével lehetett csak előállítani.
Sőt Wanek Úr saját bevallása szerint is már több mint 40 éve folyamatosan részeg volt. Első bűncselekményét, és az azt követő első lerészegedését 6 éves korára saccolta. Nevezetesen, közvetlen az után, hogy sikeresen meglovasította a szülői ház közelében lévő katolikus templom adományos ládáját, egy üveg körte pálinkát vett a hívők jó szándékú pénz felajánlásaiból.
A teljes üveg 80%-os töménytől még csak berúgott, de az üveg szétzúzásával megkaparintott egész körtétől alkoholmérgezést is szenvedett. Wanek Úr büszkén állította, hogy az azt követő életmentő gyomormosás óta, nem ivott vizet.
Wanek Úr ínyencsége is koránra, egészen fiatal felnőtt korára tehető vissza. Már akkor tájt is munkáit kifejezetten az alkoholos italok fogyasztásának lehetőségével és mennyiségének figyelembe vételével vállalta el. Így lett matróz, és így jutott el először életében Ázsiába.
Japánba érkezéskor viszont, a túlzott alkoholfogyasztása miatt, a kapitány eltanácsolta a frissen kezdődő matrózi pályától. Eleinte azt hitték, hogy Wanek Úr egy tapasztalt tengeri medve, miután látták egy trópusi vihar kellős közepén átsétálni a fedélzeten egy nem kicsi ládával a vállán. De később kiderült, hogy kizárólag csak részegen tudott egyenesen közlekedni a hajó fedélzetén, és, hogy csak már ugyancsak „nem szomjas” állapotban volt mersze erre a feladatra. A viharban is csak azért volt kint, mert elfogyott a rum a szobájában és átment a kantinba némi utánpótlásért.
Oszakában egy étterembe szegődött el, mert már akkori alkohol fogyasztásának mértékét is csak így, bennfentesként, tudta fedezni. Ekkor fogta meg az isten lábát. Az étterem tulajdonosa és egyben chefje vezette be az étkezés örömeinek magas iskolájába. Daigoro-san délután 2 óráig megfőzött és kiárusított, utána pedig szakézott ájulásig. A Mester (Wanek Úr Daigoro-sant Sempai-nak, azaz mesternek szólította) abban hitt, hogy a zöldségek, amit a parasztok hajnalban leszednek és beszállítanak az étteremébe, és a hal amit a halászok hajnalban kifognak már nem friss estére. Így, mindazt az ételt, ami délután 2-ig meg maradt azt szétosztotta a járókelőknek.
Sempai Daigoronak ezután kezdődött a titkos élete. Azt, hogy szerette a szakét sokan tudták, de arra kínosan ügyelt, hogy senki ne szerezzen tudomást arról, hogy nagy mennyiségű shunjit is fogyasztott, koreai szilva bort.
Wanek Úr nemcsak fizetségért dolgozott, de a Mester megengedte, hogy zárás után a vendéglőben aludjon, így rendszerint nemcsak tanúja volt, de részt is vállalt a be szakézásoknak és be shunjizásoknak is. Ilyenkor a Mester megnyílt, mint a keleti kulináris szokások nagy tudója. Sajnálatos módon ebben a gondtalan 8 hónapban Wanek Úr, csak két dolgot volt képtelen elsajátítani. Az ételek alapanyagainak feldolgozását, és az ételek elkészítési módját.
A másik oldalon viszont ízlelő bimbói a tökélyre fejlesztődtek. Főleg a szakéalapú ételek, mint például a miszó levesek, és maga a szaké mesterévé is vált. De míg nyugaton többnyire sós, savanyú, édes és csípős ételeknek volt kitéve, addig Japánban meg ismerkedet a keserű és fanyar ízekkel, és a szigetország különlegeségével is, az umami aromával.
Wanek Úr már akkor fiatalon belátta, hogy élete folyamán valószínűleg nem tud majd tisztességesen annyi pénzhez jutni, hogy italozási szokásait finanszírozni tudja, és így az excentrikus Sempaitól elsajátította a Jiu-jitsu alapjait is.
A kikötői kantinokban általában olcsó volt, mondjuk többnyire vizezett is, a szeszes italok nagy része, de az önkéntes ivócimborák olykor eldurvultak, ha fogytában volt a nem teljesen önkéntes vendéglátók anyagi kerete.
Ázsia felé a görög kereskedő hajón tanult némi botvívást is a maláj szakácstól, de a tanórák inkább a barátkozás jegyében teltek, ami Wanek Úr számára megnyitotta a raktár zárt ajtait, és a mögötte rejlő rum készletet. Japánból kihajózva a török első tiszt fedezte fel, hogy a 3 évre bekészített rum mennyiség fele szőrén-szálán eltűnt, a 2 hónapos út során. A rögtönzött nyomozás után tűztek ki először fatwát Wanek Úr fejére.
De visszatérve Japánra, Wanek Úr a 8 hónapos gasztronómiai képzése egyik napról a másikra megszűnt. Az oszakai alvilág egyik nagy Oyabun-ja, mellesleg az a nagy főnök, aki kezében tartotta a teljes szaké ipart Nagoyától egész kelet Japánban, beleértve Kyushu és Shikoku szigetét is, megtudta, hogy Daigoro-san nagy mennyiségű shunji szállítmányokat fogad Koreából.
A Mester hiába próbálta elmagyarázni a Yakuza főnöknek, hogy az óriási szállítmányok teljes mértékben csak saját és gai-jin tanítványának felhasználását fedezi, ezt Sakura Úr nem hitte el. Sőt a havi 100 literes megrendelésre felhozott eme kifogást nevetségesnek találta. Sakura Úr, akinek mellesleg a neve cseresznye virágot jelent, hara-kirire kötelezte Daigoro Sempait. A vendéglős nemes és természetében hozzá illő módját választotta az öngyilkosságnak. Halálra itta magát.
Azt pontosan nem lehetett megtudni, hogy az alkoholmérgezés miatt állt be előbb a halál, vagy a nagyon rövid időn belül elfogyasztott rengeteg folyadék miatt, ami így teljesen felborította a nátrium-kálium ion pumpáját Daigoro Sempai a szívének.
De ne gondoljuk, hogy Oyabun Sakura kegyetlen lett volna, főként ilyen nevet birtokolva. Mint később kiderült, ez már a harmadik rossz fa volt a tűzre téve az excentrikus chef által. Az első két baklövésénél a nagyfőnököt ki tudta engesztelni kis ujjainak felső percének levágásával, de a harmadik vétek már komolyabb retorziót kívánt maga után.
Wanek Úr természetesen fel figyelt arra, hogy Daigoro Sempainak hiányzott mindkét kis ujján a legfelső perc. De a Mester elütötte annyival, hogy a jobbján baleset végett vesztette kisujja egy részét, a másik ujját meg maga vágta le, mert a fél oldalas hiány zavarta az egyenes úszásban. Wanek Úr ezt el is fogadta, de amikor a Mester halála után megjelent egy távoli unokaöcs, hogy Daigoro Sempait megnyúzza, az már egy kicsit gyanússá vált.
Om Tat Sat
Baktai Ádám
UI: Tovább a következő részre!
Visszajelzés: Baktai Ádám Karácsonyi ajándéka – II. rész | Bhakti Kutir