Az idei bhutáni és nepáli utunk a nagy felismerések útja is volt…

DSCF4471Már írtam nektek a nagy találkozásainkról az idei zarándokutunk során, hogy találkoztunk miniszterekkel, főpapokkal, jóga mesterekkel és persze, ami talán a legfontosabb saját magunkkal.

Mindenki tölt el álmatlan éjszakákat több ezer méter magasan, mert nem könnyű odafent aludni, (mondjuk nem könnyű oda feljutni sem), és a hatalmas, magasztos hegyek is szinte meditatív állapotba hozzák az embert, és a sok séta (mindenki szokott saját tempóban, egyedül menni), hihetetlen jó és minőségi időt ad az embernek saját magával.

Én persze általában mindig, mindenki mást is figyelek, mert nekem rátok is kell, hogy vigyázzak, de én meg a saját ázsiai világomat látom és élem/értékelem újra, a ti szemeiteken keresztül.

Pont ezért biztos, hogy megváltoznak majd a mi általunk szervezet ázsiai utak!

Ugye mi már Nepálban voltunk a bhutáni utunk miatt, amikor még jöttek utánunk, akik csak a nepáli szakaszra tudtak elszabadulni, és már a reptéren szembesültem a nyugatiak reakcióira, amikor találkoznak az én imádott világommal.

Persze az Ázsiába beutazás sem szokott mindig zökkenőmentes lenni, így a csapat is több etapban érkezett meg. Én már edzett vagyok, mert a tavalyi indiai úton is, a teljes brigád 3 nap alatt érkezett meg, így az első 3 Delhiben töltendő napjaink minden reggelén kimentem a reptérre és ott is voltam 6-8 órákat. De mivel Indiában a reptér csitti-fitti és modern meg minden, az oda megérkezőknél még nem látni a döbbenetet.

De Nepálban, ahol a katmandui reptér inkább egy távolsági buszmegállóra hajaz, láttam a rettegést a frissen érkezett utazók arcán. Aztán meg az utolsó napunkon még el kellett rohannom az idegen rendészetre, mert sajnos Attila kollegánk csomagjai eltűntek, és ott meg szembesültem, hogy egy kanadai hölgy próbálja elmagyarázni férjének eltűnésének történetét angolul nem beszélő rendőröknek. Ráadásul a férj egy hét teljes csend után jelentkezett újra, úgy, hogy a napon feltöltött mobilján küldött egy sms-t, amiben megpróbálta elmagyarázni, hogy hol tartják fogva, és így a feleség is kb. akkor ért oda Katmanduba és a reptérről egyenesen a rendőrségre hajtott.  Szóval Ázsia még igen csak Vadkelet, még mindig!

És valahogy a nyugat sem hat úgy az ázsiai miliőre, mint gondolnánk, mert leginkább a mi késünk törik bele az ottani „rendszerbe”. Most is azért késték le útitársaink a Delhi-Katmandu járatot, mert a Török légitársaság már nem vállalja azt, hogy ázsiai országokban a csomagjainkat átadják más légitársaságoknak kezelésre. Ki kell menni a reptérről, tehát be kell lépni Indiába és miután az ember megszerzi a csomagjait utána újra be kell csekkolnia a következő járatra.

Természetesen az ázsiai légitársaságok ezt nem csinálják, tehát hazafelé egyszerű a menet, csak Ázsia irányába lett egy picit bonyolultabb. De ettől függetlenül meg volt az a felismerés, hogy ami nekem természetes az európai szemnek és világképnek picit durva.

Így még pontosan nem tudom, hogy miként kell majd az áthidalást fejleszteni Ázsia és Európa között, de rajta vagyok.

Ja, és volt egy saját irányú felismerésem is, mármint a Shiatsuval szemben, amivel kezelek, amit tanítok és amivel még nem volt muszáj találkozásom.

Felfelé menet a hegyre a zsákomba volt a Mesterem emlékére vitt kövek és drága Nagymamám hamvai is egy urnában, szóval én hiába utazok könnyen ez most nem ment. Meg hát vittem mások táskáit is a hátamon, mert mindig azt hiszem, hogy sherpa is vagyok, pedig most még volt is egy sherpa velünk. Igaz kötelező volt magunkkal vinni őt, és mászási engedélyeinket intéző cég megkért minket, hogy vigyázzunk rá, mert ez az első útja a magas Himalájába. Mindegy,  volt olyan, hogy 3 zsák volt rajtam, és valahogy meghúztam a hátamat. Minden lépésnél azt éreztem, hogy kést szúrnak a hátamba.

Aztán ott helyben az úton lepakoltunk, és a folyómederben Ambruzs Szabolcs barátom helyre tette a gerincemet. Egyből már csak minden 10. lépés volt szörnyű, de másnapra meg már semmit sem éreztem az előző napi mizériából. Még egyszer köszönöm újra drága barátom!

Szóval nekem is sikerült találkoznom saját magammal, és azzal, amit szoktam csinálni, rajtatok!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Utazás
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .