A varázslatos Gangesz folyó megjelenésének napja…

Bhagiratha felvezetésével Gangesz anyánk végig száguld a földünkön, a Himalájától le egészen az óceánig…

A történet a következő: Egy áldás végett a Nap dinasztia hatalmas királyának, Szagarának, mindkét felesége utódot hozott a világra. De míg Késáni egy fiúcskát szült, addig Szumati egy hatalmas labdacsot, amiből 60 ezer fiú jött létre. 

Ez a 60 ezer fiú, fiatal harcosként végig kisérték az apjuk által elengedett gyönyörű fehér lovat, hogy ezáltal is legitimálják uralkodói státuszát. Ugyanis a védikus időkben az uralkodók elengedhettek egy lovat, akinek joga volt arra vándorolni, ahová csak akart. De így az adott területeken lehetősége nyílt akárkinek megkérdőjelezni az uralkodó hatalmát.

Egyszerűen elkellett fogni a lovat, majd bevárni a ló kiszabadítására érkező királyt és seregét és megküzdeni a hatalomért.

Ebben az esetben a király 60 ezer fia követték is a lovat, hogy még gyorsabban dűlőre lehessen jutni a kihívókkal kapcsolatosan.

A történetben szereplő gyönyörű ló betévedt egy barlangba, ahol a nagy szent, Kapila Muni meditált. A 60 ezer fiú egy ideig várt, majd bemerészkedtek a barlangba a ló után. Miután nem látták a lovat elkezdtek gyanakodni a meditáló szentre. Így bántóan és tiszteletlenük megzavarták a jógí elmélyülését. 

Kapila kinyitotta a szemét, amit már évek óta nem tett, és ugyan minden rossz szándék nélkül, de hamuvá égette a 60 ezer fiatal harcost. Hiszen olyan mennyiségű energia gyülemlett fel Kapilában, hogy amikor azt bántó szándékkal kicsalták belőle, az lángcsóvaként csapott ki szemeiből.

Ezen 60 ezer harcos megmentésére szállt alá Gangesz Anya! Ugyanis Szagara király másik fiának fia, Bhagiratha elhatározta, hogy felszabadítja nagybátyai lelkét. Így szigorú szabályokat követve mély meditációba vonult és arra kérlelte Gangeszt, hogy szálljon alá a földre és varázslatos vizének erejével szabadítsa fel a hamuvá égett harcosokat. 

Gangesz Anyánk meghallgatta Bhagiratha imáit és kérését és Siva segítségével a földre szállt (erről még írok még majd nektek). Ezek után Bhagiratha felvezetésével végig száguldott Szagara királyságán és útközben felszabadította a 60 ezer harcost, miután átcsapott testük hamvain. Így vált szokássá a védikus kultúrában az, hogy az elhunytak hamvai a Gangesz folyóba legyenek beszórva.

Indiában ezen a csodálatos napon ünneplik meg azt, hogy a Gangesz aláereszkedett a mennyei világból és megszentelte a Földet érkezésével. Az ezen a napon végzett rituális fürdők szabad vízű folyókban rendkívül áldásos hatással bírnak. 

Om Tat Sat

Baktai Ádám keletkutató, a keleti kultúrtudományok szakértője

Ui: Egyébként szinte minden ősi kultúra a saját szent folyóját az égi tejút földbéli folytatásaként tiszteli, és ez alól a védikus kultúra sem kivétel. Szóval a Védák szerint a Gangesz a tejút folytatása, ahogyan a Nílus is az az egyiptomi kultúrában és a Jang-ce is Kínában.

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Srí Bhakti Kutir Szamhitá, Utazás/Zarándoklatok, Védikus Tudástár
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük