A Bhakti Kutir zarándoklat oldala…

NepalÉn, Baktai Ádám, egy öregedő világutazó vagyok. Így gyerekkoromban megadatott az a privilégium, hogy 2 db útlevelem legyen! Piros a KGST országokba, és egy kék, ami világútlevél volt!Sőt, már annak is több, mint 30 éve, hogy a családommal kiköltöztem Görögországba, 3 évre. Lassan ott tartok, hogy 30 éve volt annak is, hogy kiköltöztem Indiába, 10 évre. De egyszer laktam Dubaiban is egy kicsit, és míg Amerika még kimaradt, Izlandtól a Fidzsi szigetekig azért voltam már pár helyen.

Ezeket a tapasztalatokat szoktam felhasználni annak érdekében, hogy minél jobb utakat tudjunk bejárni és az általam megélt elképesztő élményeket szoktam megpróbálni átadni azoknak, akik részt vesznek, ezeken az utakon. És mivel a mai napig nem tudnék egy rendes turista utat levezényelni, mi zarándoklatokra szoktunk járni, mert így bepillanthatunk egy adott kultúrkör legcsodálatosabb és egyben legtitkosabb világába is! 

A legkerekebb és a legtöbbször bejárt zarándoklatunk, Nepál! Azért fogalmazok így, mert ezen az úton megjárjuk a világ legmagasabb hegyeit, Nepál legnagyobb természetvédelmi övezetében, ahol lehetőség adódik csendben bandukolni és elmélkedni, de bejárjuk az ország 2 legnagyobb városát is, az ázsiai nagyvárosok bolondos kavalkádjával és bazár világával együtt.

A fenti nepáli úthoz hozzálehet még csapni egy pár napos Bhutánt is, ami egy teljesen szürreális mesevilágba röpíti el az embert, de 1-2 nap Katmanduval körülölelve, Bhután saját maga is kitölt egy teljes utat, mert hihetetlen az az érzet, ami ott átélhető!

Az évek alatt kirúgta magát egy elég komplex zarándokút is, ami Indiát és Nepált öleli fel, természetesen fókuszban a hindu és buddhista kultúrák szenthelyeivel, de ezalatt az út alatt bekerül a látóterületünkbe némi szikh, iszlám, baha’i vallás is és egy modernebb ágazata is a hinduizmusnak. De ez az út már inkább a 3 hetet közelíti meg, időtartamban!

Viszont vannak olyan zarándoklataink, amelyek leginkább úgy írhatóak le, mint expedíciós zarándoklatok. Ezek hosszabb és drágább utak, de biztonságosak is. Helyi vezetőkkel, sherpákkal és oxigén palackkal felszerelkezve megyünk fel a hegyekbe, de akár saját orvost is vihetünk magunkkal! A tiltott felső musztángi királyságról van szó és a Damodár tóról, valamint Tibetről, és a Kailásh hegyről, amelyek inkább a kalandor-zarándok beállítottságú lelkeknek való!

Természetesen van indiai zarándoklatunk is, ahol 2 és 3 hetes verziót is lehet választani, és ami India leglátogatottabb körútját dolgozza fel az Arany háromszöget! A plusz hét folyamán pedig Varanaszit és Bodhgáját!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük