Zen Shiatsu és egy kis zanzásított Japán töri

A Zen Shiatsu és a Jiu Jitsu eredete, avagy a gyógyítás és küzdelem története Japánban

shiatsufekveAmióta világ a világ, a legösztönösebb emberi reakció a fájdalomra az, hogy odatesszük a kezünket, hogy a sajgó területet át nyomkodjuk, vagy picit megpróbáljuk kimozgatni az adott testrészt. Talán ezért is van az, hogy a Japán kultúrában korábbról vannak feljegyzések pusztakezes harcról, mint a pusztakezes gyógyászatról, mert az egy annyira természetes reakció, hogy gondolom az nem volt akkora kunszt.

Japánban az első legenda pusztakezes harcról több mint 2500 éves. A két ősi Istenség Kajima és Kadori, az engedetlen keleti tartomány lakóit pusztakezes harci technikákkal büntették meg.

Az első írásos feljegyzés a puszta kezes küzdelemről időszámításunk előtt 230-ból származik, a Yayoi korszakból (i.e. 300-i.sz. 250). Abban az időben alakult ki a Chikura Kurabe néven ismert ősi Japán birkózó stílus.

A Yayoi és az azt követő korszakokban a Japánt uraló klán vezérek szinte önkéntesen behódoltak az akkor fejlettebb társadalmi rendszerben élő kínai dinasztiák előtt. Tudatosan vették át a kínai mintákat az élet legkülönbözőbb területein, sőt még adót is fizettek a kínai császároknak, teljesen önszántukból.

De a Buddhizmus 538-ban való Japánba érkezésével el kezdődött egy új korszak, az Asuka (538-710) korszak. A korszaka egyik legkiemelkedőbb alakja Shotoku herceg (573-621) volt, aki minden erejével terjesztette a Buddhizmust és a kínai kulturális mintákat a szigetországban.

Shotoku herceg nevéhez fűződik az első Japán alkotmány, valamint az ő tollából származik a szigetországgal kapcsolatosan a Nihon kifejezés is, ami azt jelenti, hogy a „felkelő nap” országa.

10.000

Shotoku Herceg, az 1958-as 10 ezer yen-es bankjegyen…

Shotoku herceg diplomaták, diákok, írnokok és szerzetesek csoportjait küldte Kínába, hogy minél közelebbről, és minél pontosabban sajátítsák el tudományaikat. Az írástechnikáktól az irodalomig, a vallástól a filozófiáig, az építészeten át, egészen a kínai étkezési szokásokig, mindent el akartak sajátítani a szomszédos nagyhatalomtól.

Így amikor a Nara korszakban (710-794) kialakult a Japán császári udvartartás, az teljes mértékben lemodellezte a kínai mintát. Magát Narát a fővárost is teljesen Xi’ an, a kínai Tang Dinasztia székhelyének hasonmásaként építették fel.

De ebben a korszakban ért valójában véget a Császár hatalma. Folyamatos „hidegháború” zajlott a hatalomért az udvari nemesek, a hadurak, a magas rangú politikusok, diplomaták, valamint a császári család sarjai közt. A korszak végén a Helytartó Klán, a Fujiwarák és a Buddhista iskolák vallási vezetők is beszálltak a hatalomért folytatott harcba, így a komolyabb konfliktusok miatt egy idő után vissza kellett költöztetni a császári udvart Nagaokába, majd onnan tovább Heinanba, a mai Kyotoba.

Az ezt követő Heinan korszak (794-1185), az utolsó szakasza a klasszikus Japán történelemnek. A korszak eleje volt a kínai minta csúcs korszaka, mert továbbra is a japán császári udvarban mindent átvettek, ami kínai volt.

838-ban indult útnak Kínába, az utolsó császárilag szponzorált, és egyben hivatalos Japán delegáció, de a kereskedelmi utak és a Buddhista zarándokutak továbbra is összekötötték a két országot.

Az utolsó út indoka az volt, hogy a Tang dinasztia gyengülésnek indult, és lázongások törtek ki Kínában. A tervek szerint 894-ben is indult volna egy delegáció Kínába, de a forrongások intenzitása miatt, maga a császári vezetés hívta vissza a Japán csoportot.

Ahogy szép lassan a Japán-kínai kapcsolat gyengült, kezdtek kiütközni a komolyabb különbségek a kontinensről érkező, és a szigetország saját látásmódja, értékrendje közt. Ebben az időben kialakították a saját írásstílusukat is Japánban, a kanát, amely szótagírás, ellentétben a kínai képírással.

984-ben került „kiadásra” az Ishino, amely Tamba Yasuyori nevéhez fűződik. A 30 kötetes tanulmány kizárólagosan az orvoslásról szól, amely saját korának orvosi enciklopédiájának felelt meg. Az Ishonoban már rengeteg saját japán fejlesztés és kutatás is található, így a gyógyítás területén is kezdték levedleni a kínai tudományok teljes lemodellezését.

De a lassú elszakadástól függetlenül, a császári család sarjai, még mindig a kínai minta szerint éltek, vagyis hihetetlen kényelemben és gazdagságban, teljesen elszakadva a mindennapok világától.

samuraiEbben az időszakban a szamuráj életformát megtestesítő, harcos vezérek egyre nagyobb elégedetlenséggel viseltettek a kínai minták irányába. Szemük láttára az uralkodói család teljesen elpuhult, és véleményük szerint abszolút mértékben képtelenné vált az emberek vezetésére.

Japán politikai palettáján szép lassan feltűntek a komoly hatalommal bíró hadurak is. A négy legerősebb klán a Fujiwara, a Taira, a Minamoto és a Tachibana volt.

A korszak derekán már leginkább a Fujiwara klán és az egyre erősödő nemesi családok irányították az országot, és küzdöttek az egyed uralomért a színfalak mögött.  De még akkor is az udvarban szinte kizárólag csak a művészetek patronálása volt előtérben, ezen belül is leginkább az irodalom és a költészet állt a középpontban.

A 11. század elejére tehető a Genji, a Murasaki Úrhölgy által írt regény, ami kizárólagosan az udvari intrikák, szerelmi szálak, fényűző ceremóniák és a résztvevők politikai helyezkedésekről szól. Ez a szerzemény a világban fennmaradt legősibb regény.

Az elpuhult császári családok nem tudtak határokat szabni a hatalmas haduraknak, és a klánok közötti konfliktusok polgárháborúvá fajult.

A Fujiwarák szinte végig irányították a Heinan korszakot, de a csúcsra Fujiwara no Yoshifusa révén értek fel, aki szintén a kínai mintát követve érte el céljait. Diplomatikusan, intrikákkal, nem pedig a klasszikus szamuráj szellemben.

Yoshifusa az 52. Japán császár, Saga lányát vette feleségül, és az egyetlen gyermekük, Meishi nevű leányuk, lett Montoku, az 55. császár ágyasa. Habár Seiwa herceg, Montoku császár negyedik fiaként született meg, nagyapja szövetkezései révén már 9 hónaposan őt nevezték meg a trónörökösnek, és 8 évesen, 858-ban ő lett Japán 56. császára.

Természetesen Seiwa túl fiatal volt ahhoz, hogy császár legyen, mi több, addig Japánban még nem neveztek ki gyerek császárt, így Yoshifusát régensé választották, és valójában Ő uralkodott. Mindaddig régensé csakis és kizárólagosan a császári család hercegeit nevezték ki.

Seiwa császár 6. fia, Sadasumi, shinnoke rangot kapott. Ez azt jelentette, hogy trónörökösi rangja volt, de nem ő volt az elsődleges várományosa a trónnak. Ő abban az esetben léphetet volna uralkodói pozícióba, ha az örökösi fő vonalban nem született volna utód.

Sadasumi, akit a történelmi írások Teijun hercegként is említenek, volt az, aki elkezdte összegyűjteni a puszta kezes harci technikákat egy rendszerbe.

Természetesen Teijun herceg idejében és előtte is léteztek puszta kezes harci technikák. Ismert volt a kempo és a shorenji jitsu (a kínai shaolin szó japán átírása), melyek kifejezetten ütéseken és rúgásokon alapultak, valamint a kumiuchi és a torite stílusai is, amelyek leginkább a birkózáshoz voltak hasonlók.

De sokkal elterjedtebb voltak azok a stílusok, amelyeket a „kogusoku koshi no mawari” kategóriába sorolták, ami szó szerint azt jelenti, hogy rövid kardalkalmazás. Ezek mind fegyveres küzdelmi rendszerek voltak. 

Ezek a technikák főleg taktikai szempontot szolgáltak, vagyis a céljuk az volt, hogy az ellenfelet olyan pozícióba késztessék, amiben már hozzá lehetett férni fegyverrel. Sokszor ezeket a puszta kezes technikákat wajutsu (rövid kard művészet), tanto jitsu (kés művészet), vagy yawara jitsu(marok bot művészet) néven azonosították, mert a céljuk az volt, hogy ezeket a fegyvereket használhassák előnyösebb pozícióból. Sokszor a kakushi buki gyűjtőnév is felbukkan, jelentése rejtett fegyverek használata, mert a pusztakezes felállás a fegyveres támadó elaltatását szolgálta, hogy megint csak előnyt kovácsoljanak a fegyverhasználat pillanatára.

Ezeknek az iskoláknak alap teóriája az volt, hogy egy könnyebb páncélba öltözött harcos meg küzd egy nehezebb vértben lévővel, vagy egy rövidebb fegyverrel felszerelt harcos megütközik egy hosszabb fegyverrel rendelkezővel.

De a harcos, amely alkalmazta akár a yawara, vagy torite, vagy kumiuchi technikákat minden esetben fel volt fegyverkezve. Ezért ezek a technikák leginkább a csatatereken voltak használva, és mivel japánban a tehetősebb harcosok már az 5.-6. században is páncélban harcoltak, természetesen az ütések és minden más  pusztakezes támadás nem is lett volna annyira praktikus egy páncélba bujt ellenféllel szemben.

Ezeket a küzdelmi rendszereket Nihon koryo jujitsu-ként is szokták csoportosítani, aminek a jelentése a Japán Jujitsu régi iskolái.

Majd jött Teijun herceg, és elsőként, ő kezdte el a puszta kezes harci technikákat külön saját harcművészetként ki fejleszteni. Ő ezt tai jitsunak nevezte el, azaz test művészetnek.

12 kategóriára osztotta fel a puszta kezes harcviselést, ezzel megteremtve korának legátfogóbb iskoláját a fegyvertelen harcmodornak.

A 12 kategória:

Atemi-Ütés                                                                                                                                              Ukemi- Esés technikák
Nage- Dobások
Shime- Fojtások
Kansetsu- Kulcsok, feszítések
Osae Komi- Leszorítások és kontrol pozíciók föld harcban
Kote – Fogások és kontrol pozíciók állásban, csukló fogással
Tekisetsu- Testedzés
Tai Sabaki- Állások, pozíciók
Mutko- Meditáció
Kokyu- Légzés technikák
Kuzushi- Kibillentések

Ezek a kategóriák a küzdelem minden területét magában foglalják, és az ízületi támadások és fojtások hangsúlyozásával lehetőséget adott arra, hogy egy fegyvertelen harcos is szembe tudjon szállni egy állig páncélozott ellenféllel.

Teijun herceg csak és kizárólagosan családon belül tanította ezeket a harci technikákat. Így az őt követő 5-6 generáció minden egyenes ági tagja egytől egyig kiváló harcosok és hadvezérekből álltak.

Ők fejlesztették és csiszolták ezeket a harci technikákat tovább, és úgy, hogy ennek a neves családnak minden tagja több évtizeden keresztül tette próbára családjuk titkos tanításainak hatékonyságát a japán történelem legádázabb csatáiban. Majd kicsit később ezek a harcosok kezdték el tanítani a tai jutsut családon kívül is.

Minamoto_Yorimitsu

Minamoto Yorimitsu

De visszatérve a kronológiához, Teijun herceg szép unokája, azaz az unokájának az unokája Minamoto no Yoshimitsu (1045-1127) elkezdte a pusztakezes harci technikákat, melyek már több mint 200 éve szállt apáról fiúra, tovább fejleszteni a gyógyászat irányába is.

A csatatérről behurcolt holtesteken gyakorolta az ízületi törés technikákat, majd egyes technikák kifejlesztése után, felvágta az adott területen a bőrt, és elkezdett kísérletezni a sérült ízületek helyretételével. Így az ízületi törés és korrekciós technikák kéz a kézben fejlődtek ki, és ez lett, majd 1000 évvel később a Zen Shiatsu kezelés gerince.

Azáltal, hogy a harci technikák kifejlesztését a csatatérről behurcolt holttesteken gyakorolták, és ugyanebben az időben a sérült ízületek korrigálásával és visszarendezésével is elkezdtek kísérletezni, a gyógyászati fogások harci technikákkal kapcsolatosan kezdtek elterjedni Japánban. Így a különféle edzések és harci gyakorlatok  rendszerének részévé vált a Kuatsu művészete is, ami az újraélesztés és elsősegélynyújtásnak felelt meg az ősi japánban.

Aztán 1602-ben elindult a Tokugawa korszak, ami államilag is felkarolta a gyógyítás tradicionális művészetét. Sőt magát azt a rendszert, hogy a kezeléseket államilag létre hozott egészség házakban látássérültek végezzék, akik egyértelműen sokkal érzékenyebb tapintással rendelkeznek, is magától Tokugawa Ieyasutól származik.

És ebben az erős támogatói légkörben a Tokugawa Shogunátus korszakában (1603-1868) a Shiatsu el is indult egy fajta „hanyatlásnak” mint gyógyítási folyamat, mert a kezelések annyira kellemesek és lágyak voltak, hogy az emberek a Shiatsut egyfajta relaxációs, kényeztető folyamatként kezdték számon tartani.

Aztán a Tokugawa korszak végén a Meiji korszak indulásával új világ jött létre és a Japán tradicionális értékek valamelyest elkezdtek megkopni a Meiji restauráció és a MacArthur féle kiegyezés hatásai végett.

De ez már a következő történet. Egyébként a Zen Shiatsu modern történetéről ide kattintva tudtok majd többet olvasni…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir, Shiatsu
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Zen Shiatsu és egy kis zanzásított Japán töri bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Megint kemény napunk van, így újra közétennék némi véres japán kultúrát… | Bhakti Kutir

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.