Védikus Asztrológia: Hogyan kezdődik a 2013-as évünk

2013. Január 14-el szinte új élet kezdődik, majd a földön! Először is a Rahu és a Ketu, azaz a Fel és Leszálló Hold csomópontok, egy picit több mint 3 éves támadott pozícióból új jegybe lépnek.  

Már 2009. November eleje óta esésben volt ez a 2 bolygó, ami az Ő esetükben az egész emberiségre hat. Rahu az illúzió, az őrület, a perverzió és a felfokozottság bolygója is, hogy néhány komolyabb erényt felsoroljak, és az asztrológia egyik alapvetése az, hogy egy gyenge bolygó sokkal rosszabb eredményeket hoz, mint egy erős pozícióban álló égitest.  Tehát a fent említett érdemek is eggyel keményebben csapódtak le, mint szoktak, az elmúlt 3 évben.

A Rahu pár bolygója a Ketu is kemény, de míg a Rahu általában felfokozza a helyzeteket, addig a Ketu pedig gátakkal szokta elérni azt, hogy képtelenek legyünk külső dolgok lebonyolítására, és inkább befelé forduljunk.

Ilyen Rahu/Ketus volt és lett például az „Arab Tavasz” is. Harcok voltak, és vannak, de ha egyáltalán lett belőle változás, az inkább csak rontott a helyzeten.

A múltkori Rahu/Ketu esés buli is ilyen volt. Az öböl háború után maradt Szaddam Huszein a vezér Irakban, és a Rahu esésbe lépéskor Kuvaitból 450 ezer palesztint toloncoltak ki egyetlen hét alatt, az ország akkori lakosságának a 30%-át.

De vehetnénk példaként az azt megelőző Rahus balhét is, amikor tízen valahány év háborúskodás után az amerikaiak kitalálták, hogy Karácsonykor indítják el minden idők legdurvább bombázási kampányát Vietnámban, majd 8 hónap után kivonultak, gondolom ez is kellett nagyon a végére.

De bármelyik hasonszőrű Rahu visszatérést idézhetném, mert ezek a korszakok mindig ezzel járnak, haszontalan illúziókergetéssel, vagy felesleges, sehová sem vezető túl pörgéssel. De Január 14-től ennek mér vége! Különben majd visszatérünk erre is kb. 15 év múlva.

A másik fontossága a Január 14-nek, hogy idén ekkor lép át a Nap a Bakba, ekkor kezdi meg az északi pályáját. Spirituálisan ez a legprominensebb energetikai nap az évben az indiai kultúrában, a Makara Szankranti. 10 milliószoros nap ez, tehát bármit teszünk jót vagy rosszat, az visszajön dögivel.

Ekkorra fog felállni az, hogy a Nap és a Mars együttáll majd a Bakban, a Vénusz és a Merkúr meg együtt a Nyilasban, de csak két napra. Használjuk ki jól, a Nap/Mars együtt hihetetlen erőt képes adni, a Vénusz/Merkúr meg segíti a kommunikációt, nagyon komoly, nagyon kényes dolgokat is ét tudunk majd beszélni, és nagyon nehéz beidegződéseket is meg tudunk majd változtatni.

(Itt olvashatsz a Nap/Mars és a Vénusz/Merkúr együttállásról is picit bővebben…)

Január 26-án a Mars tovább megy a Vízöntőbe és elő áll a Nap/Merkúr együttállás, ami megint csak a kommunikációt és az együttműködést erősíti fel, és aztán 28-tól a Vénusz is becsatlakozok hozzájuk, tovább erősítve a beszélgetős, tárgyalós időszakot, és ez tart majd egészen Február 2-ig.

De nem is árt a sok beszélgetősdi, mert azáltal, hogy a Rahu tovább ment Január 14-én a Mérlegbe, a következő másfél évre lesz egy Szaturnusz/Rahu együttállásunk. Kemény lesz, ráadásul mindez pont a Mérlegben, a természetes zodiákus 7. házában lesz, ami a partneri viszonyok területe, ezért vigyázzunk azokra, akikkel bármely módon együtt szeretnénk működni hosszútávon.  

Ez e hónap asztro előrejelzése. Január 24-ig még itt leszek az országban, de addig még majd írok a februári bolygóállásokról.

Márciusban indulni fog egy 8 alkalmas Ájurvéda tanfolyam, ami az alapokig, és az otthoni használatig bemutatja majd a klasszikus, tradicionális védikus gyógyászatot. Azt tervezem, hogy ezen túl ez a kurzus majd lemegy minden évben háromszor.  Így népszerűsítve az Ájurvédát, és így ha valaki ki hagy 1-2 alkalmat, akkor belátható időben pótolni tudja majd a kimaradt anyagot. Szerintettek jó ez így?

Om Tat Sat

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Ájurvéda, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Védikus Asztrológia: Hogyan kezdődik a 2013-as évünk bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Molnár Andi hozzászólása:

    Érdekel a tanfolyam menete. Én már tanultam ayurvédát és szeretném tudni, hogy mennyire nagyon alapok, vagy lesz benne olyan, ami haladóbb és én is tudnék rá menni esetleg. 🙂
    előre is köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.