Védikus Asztrológia előrejelzés 2013. November-December közepe…

nov-decNovember 16-án a Nap áthalad a Mérlegből a Skorpió jegyébe, és ezzel feláll egy Nap és Mars házcserés bolygóállás. A Nap a Skorpióban lesz, ami a Mars háza és a Mars még mindig az Oroszlánban van és lesz November 27-ig, ami meg a Nap háza.

Amikor két bolygó házat cserél, akkor mindkét égitest hatásai nagyon felerősödnek, és ebben az esetben a két tüzes, harcos bolygóról van szó a Napról és a Marsról.

A Nap-Mars együttállás mindig olyan emberek horoszkópjában lelhető fel, akik saját erejükből, mindenféle hátszél nélkül érik el mindazt, amit kitűznek.

Ugyanakkor az Oroszlán és a Skorpió a természetes zodiákus 5. és 8. háza, ami a tanulmányainkhoz, az intellektusunkhoz, az életviteli rendszereinkhez, a sporthoz, a lelki gyakorlatainkhoz, az okkult tudományokhoz kapcsolódik, és most ebben a szakaszban a fent említett dolgok közül bármit kezdünk el gyakorolni, kultiválni azt most mind könnyebbe lesz megvalósítani.

De természetesen mindennek 2 oldala van, és az 5-ös és 8-as ház keveredései picit nehezebb korszakot jelentenek a gyerekeink számára. Vigyázzunk rájuk! A múltkori bejegyzés idejében is volt egy szakasz, amiben a gyerekekről volt szó, és sajnos abban a szakaszban, Amerikában 3 iskolai lövöldözés is volt, és egy 11éves gyereket fegyverekkel, késsekkel és 400 db lőszerrel tartoztattak fel az iskola előtt.

Persze ez nem azt jelenti, hogy csak ilyenkor szoktak kellemetlenségek történi a gyerekeinkkel, inkább azt jelenti, hogy ilyen nehezebb szakaszokban markánsabb, durvább dolgok történhetnek, és mi csak annyit teszünk, hogy jobban odafigyelünk.

Ezt a szakaszt az is bonyolítja, hogy a Rahu és a Szaturnusz még mindig a Mérlegben vannak, amely bolygóállás igen csak hátráltatja az együtt működést, és most még a Merkúr is ott van, ami a megoldásra irányuló kommunikációt is rombolja. Ez December 1.-ig lesz így, de utána lényegesen könnyebb lesz, mert a Merkúr a Naphoz csatlakozik a Skorpióban, és a Nap-Merkúr együttállás mindig az igaz, tiszta és tanító beszédet segíti elő.

Valamint már Október 30-tól már a Vénusz a Nyilasban lesz, és pont szembe kerül a Jupiterrel. Mivel a Védikus asztrológiában a bolygók is beosztódnak a kasztrendszerbe, előáll az a szép helyzet, hogy a két gondolkodó, gyógyító és papi természetű bolygó egymással kölcsönhatásba lépnek.

Sokat fogunk ötletelni problémáink megoldásának érdekében, még azok is, akik nem annyira agyalósak, és vigyázzunk is, hogy ne vigyük túlzásba. És persze azért se a Jupiter, se a Vénusz nem érzi magát annyira pengének az adott helyzetükben, tehát Vénusz a Nyilasban és Jupiter az Ikrekben, így a tévutakra is vigyázni kell!

Sokat segíthet az agyalásunk megtörésében a Nap-Mars együttállás a rendszerezett edzéssel és újéletviteli rendszereink építésével, és aztán meg a Nap-Merkúr együttállás is azzal, hogy beszélünk terveinkről és elképzeléseinkről.

Aztán December 5-én a Vénusz áthalad a Bakba, és újra előáll egy házcserés helyzet. a Vénusz a Szaturnusz és a Szaturnusz a Vénusz házába. Ezek a bolygók baráti viszonyban vannak és képesek arra, hogy egymásból a jót hozzák ki. A Vénusz csökkenti a Szaturnusz keménységét, a Szaturnusz pedig picit fegyelmezi a Vénusz bohémságát és ínyenckedését.

De ez erőt fog adni abban, hogy mind a kapcsolatainkban, mind a munkánkban és életfeladatainkban önzetlenül és szorgalmasan tegyük azt, amit meg kell tenni, úgy, hogy a Nap és Merkúr együttállás azt is segítheti majd, hogy jobban és szebben tudjunk kommunikálni.

Ez December 15-ig lesz így, ami után a Nap áthalad a Nyilasba. De ez már a következő hónap meséje.

Utána már majd írok arról is, hogy belépünk a 2014-es évbe, amely évben lesz egy olyan 12 nap, amikor a 7 fő bolygóból 6 szinte tökéletes pozícióban és azon belül is lesz 2 nap, amikor 7 bolygóból 7 lesz kiváló pozícióban. Ekkor fognak megszületni azok a gyerekek, akik ténylegesen meg tudják majd változtatni a világot.

Ennek örömére is lesz kiadva az első Bhakti Kutir éves Kalendárium, ami egész évre előre tartalmazza majd az asztrológiai előrejelzéseket, nemcsak havonta előre. Részletekért Katt Ide…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
Kategória: Védikus Asztrológia | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.