Srí Bhakti Kutir Szamhitá: 1.1: Szarga, vagyis teremtés. A materiális világ teremtésének első fázisa…

A Védák leírásaiban talán ez a legvitatottabb filozófiai témakör, ami csak létezik. Mármint a materiális teremtés szükségszerűsége. 

Mi azt az iskolát képviseljük ebben az elképzelésben, amit az eredeti Bhakti Kutir alapítói hagyták ránk. Ez úgy szól, hogy a spirituális világ, a Jóisten otthona örök és mindig is létezett. Mi lelkek is örök természetűek vagyunk, mint a Jóisten szerves, de parányi részei. Ez azt jelenti a Védák olvasatában, hogy a parányi lélek minőségében nem különbözik a Jóistentől, de mennyiségében pedig igen. Ahogyan egy csepp víz az óceánból ugyanolyan összetételű, mint maga az óceán.

Viszont minket lelkeket a Védák köztes energiának írnak le. Köztesként, mint a spirituális és a materiális energiák közötti köztesben. Így hajlamaink szerint vagy a spirituális energiák, vagy pedig a materiális energiák felé tendálunk. 

Így azok a lelkek, akik ki szeretnék próbálni egy olyan életet, ami a Jóistentől független, azok ebbe a világba jönnek le. Ahol mi lehetünk a saját világunk középpontja. Így a Jóisten megteremti a materiális világot, hogy kipróbálhassuk magunkat, mint a saját világunk kicsi istenei.

Ebben a témakörben szoktak “összecsapni” a különböző filozófiai iskolák követői. Mert sokak szerint maga az a tény, hogy örök természetünknél fogva, mindig is léteztünk a Jóisten részeként, lehetetlenné teszi azt, hogy mi el akarjunk távolodni Tőle. Lehetetlenné teszi azt, hogy a Jóistentől függetlenül akarjunk létezni. Így ők azt mondják, hogy a lélek nem örök, hanem bele teremtődünk ebbe a világba, és innen kellene megpróbálnunk kijutni.

Én ebben a témakörben is az eredeti Bhakti Kutir alapítóira szoktam hagyatkozni, akik szerint teljesen mindegy, hogy hogyan kerültünk ide, a lényeg az, hogy megpróbáljunk kiszabadulni a materiális világ béklyóiból! 

Szóval az elsődleges teremtés az, amikor a Jóisten megteremti ezt a materiális világot, ami a teljes teremtésnek az egy negyede. A Védák azt mondják, hogy a végtelen teremtés dél-nyugati sarka, az a sötét sarok, ami megegyezik a materiális világgal.

Ekkor kerülnek megteremtésre a materiális világ különféle alkotóelemei , mint pl. a tűz, a víz, a levegő és a föld, mint anyagi tényezők, de olyan finom elemek is, mint az intellektus, az egó és az elme, amelyek a teremtés szubtilisabb részeit képezik. Az elsődleges teremtés idején az elemek még egyben, egy hatalmas kavalkádban léteznek. Ezt a nagy masszát Maha Tattva-ként írják le a Védák. Ami kb. azt jelenti magyarra fordítva “a nagy elem” vagy “ős alap”.

A materiális világ uralkodó Istene Maha Visnu, a nagy Visnu, Aki ezek után kezd hozzá a másodlagos teremtéshez!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Saját Szektánk Értékrendje, Srí Bhakti Kutir Szamhitá, Védikus Tudástár
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..