Rámajána hónap, és egy kedvező időszak jógásoknak Dattatréja tiszteletére…

Azt a hónapot, amikor a Nap a Rák jegyében látható, Karkidakam hónapnak hívják Kerala államban, a Malajalam kalendárium szerint.

De mára már ennek a hónapnak a neve, felcserélhetővé vált azzal a kifejezéssel, hogy Rámajána mászam, vagyis Rámajána hónap. Ugyanis tradicionálisan ebben a hónapban minden Hindu család, a hónap folyamán végig olvassák a teljes Rámajána eposzt.

Napnyugta után a családok meggyújtják a tradicionális lámpásaikat (nilavilakku) és felolvasnak az Adhjátma Rámajána malajalam verziójából. Úgy osztják fel a teljes szöveget,  hogy a hónap végére a Rámajána végére érjenek.

De ebben a hónapban a felolvasáson kívül betartanak fogadalmakat és különféle spirituális gyakorlatokat is! Egyébként Kerala állam India egyik legcsapadékosabb helye, így ebben az időszakban a sok eső miatt, az emberek nem igazán mennek sehová, sőt a mezőgazdasági munkák nagy része is szünetel, így ténylegesen szinte csak a spiritualitással foglalkoznak.

Így arra gondoltam, hogy akkor ebben a hónapban én is megpróbálok minél több Rámajánával kapcsolatos infót feldolgozni nektek! 

Valamint az is egy érdekesség, hogy főként Észak-nyugat Indiában azt a 2 hetes időszakot, amikor a Nap áthalad a Pushja csillagképen, pedig kifejezetten Dattatréjához kötik, így akik nagyon a jóga vonalán mozognak, ebben a 2 hétben különlegesen áldásos elmélyülni a jógában, és Dattatréja tanításaiban, hiszen maga Dattatréja volt az, aki megalkotta a jóga gyakorlás 8 részes folyamatát!

Ezek a dátumok idén így néznek ki:

  • Rámajána hónap: 2020. Július 16 – Augusztus 16.
  • Dattatréja 2 hét: 2020. Július 19: 18.41 – Augusztus 2: 17.33.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Rámajána hónap, és egy kedvező időszak jógásoknak Dattatréja tiszteletére… bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Tibor hozzászólása:

    Ki lehet-e írni a nevét valakinek?

    Igen: Minden további nélkül, ha ezt kéri, vagy hozzájárul.

    Tehát egyszerűen kérdezzed meg őt erről. Ha a válasz igen, akkor igen, ha nem, akkor nem. Most ne az Adatvédelemre gondolj Ádám, hanem arra, hogy lehet, hogy valaki szeretné ezt önzetlen felajánlásként, anonim módon megtenni – és akkor már azzal elrontod a felajánlását, ha akár X. YYYYY formában kiírod a nevét.

    Om Tat Sat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..