Pancsa Karma Közösen – A teljes Ájurvédikus Tisztító Kúra a Tökéletes Egészségért

pkA teljes tradicionális Pancsa Karma, azaz 5 rítus, egy 6 hetes program, ami azt célozza meg, hogy teljesen felfrissítse és kitisztítsa szervezetünket. Az Ájurvéda kultúrájában ez a kúra az aduász, a terápia, ami szinte minden problémát gyógyít, és amire minden komolyabb kezelés is épül.

A teljes Pancsa Karma 6 db egy hetes részre osztódik fel, és így a terv az, hogy a Bhakti Kutirban heti egy-egy találkozóval végig tudunk majd csinálni egy teljesen tökéletes és tradicionális terápiát.

Természetesen felvezetéssel kezdenénk, és általában úgy, hogy telihold környékén, de mire elérünk az első tisztító rítushoz, amit majd az első szombaton fogunk megcsinálni, már csökkenő hold lesz, ami szintén elősegíti a méregtelenítést.

Hétről hétre más és más kúrákkal fogjuk majd magunkat tisztogatni így a 6 hét végére testünk valamennyi funkcióját kitisztítjuk majd.

Muszáj lesz majd bejelentkeznetek, mert minden alkalommal kézbe fogjátok kapni a tisztításhoz szükséges hozzávalókat és így tudnom kell majd, hogy hányan lesztek, és milyen alkatúak vagytok, hogy ennek fényében is tudjak majd készülni.

Természetesen a ghís cuccokhoz, majd megkapjátok a gyógynövényeket, amit bele kell keverni a tisztított vajba, mert ha sokan jönnétek valószínű, hogy 15-20 kg vajat nem tudnék abszolválni. A beöntés szakasznál meg a keverékekhez szükséges alapanyagokat fogom tudni majd biztosítani, a beöntéshez való szettet majd nektek kell beszereznetek.

Om Tat Sat

UI: Kérdéseitekkel forduljatok nyugodtan hozzám a Bhakti Kutir facebook címemen.

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Jóga
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

4 Responses to Pancsa Karma Közösen – A teljes Ájurvédikus Tisztító Kúra a Tökéletes Egészségért

  1. Kratochvila Renáta szerint:

    Nagyon szívesen részt vennék rajta, de pont augusztus végén 2 alkalommal is elutazunk, így nem tudok jönni. 🙁

    Lesz más időpontban is? Ha indítasz még ilyet Ádám, esetleg szeptember első hetében, bár tudom, hogy sokat utazol… De nagyon jó volna! Mennék mindenképp.

  2. Visszajelzés: Jövő Héten Kezdjük a Teljes Pancsa Karmát a Kutirban | Bhakti Kutir

  3. Visszajelzés: Védikus Asztrológia Előrejelzés: 2013. Március | Bhakti Kutir

  4. Visszajelzés: Ájurvédikus műtét, felrobbanó kukta, egy őrületes történet a teljes Pancsa Karmáról… | Bhakti Kutir

Hozzászólás a(z) Kratochvila Renáta bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük