Nepálba utazni vágyó zarándoktársaim figyelem, ki kérném a véleményeteket!

Kedveskék, beharangoztam a nagy nepáli túrát, és most már az egész út meg is van tervezve, de lehet, hogy halasztani kellene ezt a bulit 2019 április-májusra!

Na de, hogy az elejéről kezdjem:

Az út inkább 3 hét lenne, mintsem a 15-17 nap, mint a szokásos nepáli utunk.

Mint kiderült ez inkább egy expedíció lesz, mint túra. A szokásos útvonalunktól 5 napig megyünk majd fel Lo Manthangba, ahol hegyi szállásokban fogunk megszállni, a helyi embereknél. De Lo Manthang után 4 nap lesz mire visszakeveredünk Muktináthba, de ott nincs semmi, így sátrakban fogunk megszállni! Értitek sátrakban!

Persze lesznek velünk sherpák, 2 zarándoktársra 1. Ők majd hozzák a cuccainkat is, nagy katonai zsákokban, és persze a sátrakat is, és még konyhai felszerelést, és még speckó hálózsákokat is nekünk, de akkor is kint leszünk 4 napot a Himaláják hegyei között! Ebben az etapban 4200 méterre fogunk majd felkúszni a szent Damodara tóhoz. 

Jakok már ilyen alacsony túrában nem játszanak az új kommunista állam által kézben tartott szabályozás szerint, mert a jakok is veszélyesek tudnak lenni az emberekre!

Azt mondják április-május környékén ott csak -10 fok körül van, októberben lehet -20 vagy -30 is. Ezért is gondoltam a halasztást. 

Valamint, ez az út majdnem 1 millió forintba kerül majd, mert csak 500 USD a belépési engedély felső Musztáng tartományba! Meg a sok sherpa, a felszerelés, de mondjuk ebben benne lesznek az étkezéseink is! Egyébként szerintem megéri, csak legyen időnk rá készülni, meg félre rakni. De azt tudnunk kell, hogy miután Tibet és Bhután most már eléggé megközelíthető ez az utolsó tiltott himalájai Királyság!

Mit szóltok?

Egyébként a terv az, hogy azért idén Októberben lezavarunk egy szokásos nepáli utat, ami szuper fenséges, és nem ennyire meredek, de én arra szavaznék, hogy ezt az expedíciós utat halasszuk 2019 tavaszára! 

Kérném a véleményeteket!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Utazás
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Nepálba utazni vágyó zarándoktársaim figyelem, ki kérném a véleményeteket! bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Moldvai Kiss Andrea hozzászólása:

    Kedves Ádám! Engem a “normál” nepáli út érdekelne. Lesz személyes tájékoztatás? Köszömöm! Szép estét! Andi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..