Mostanában volt a Mesterem születésnapja!

Most a napokban lesz az is, hogy pont 25 évvel ezelőtt kiköltöztem Indiába. 1992, Február 17-én érkeztünk meg drága Nagybátyámmal és Unokaöcsémmel Kalkuttába. És az első ember, akit megláttam az 1 milliárdos szubkontinensen, természetesen a Mesterem volt.

Régen úgy rajzolták meg a rajzfilmeket, hogy színészek eljátszották a szerepeket, majd a filmtekercsekről ezt lerajzolták az animátorok. Az én drága Mesterem apukája nagyon közeli kapcsolatban volt Walt Disney-vel, így amikor a 101 kiskutyát rajzolták az én Meseterem apukája játszotta el Jasper Badun szerepét, Szörnyella magas vékony fogdmegjét. Valamint, az én drága Mesterem hihetetlenül hasonlít az apukájára.

Szóval képzeljétek el, amikor megérkezek Indiába, magába a gyermekkori vágyaim meseországába, és elsőként megpillantok egy szürreálisan magas és vékony szentet, aki ragyog a tömegben és neki köszönök először, neki borulok le először Indiában, mert pont Ő is ép várt valakire a reptéren.

Természetesen szavakba sem tudom önteni mindazt a fantasztikus élményt, tanítást, nevelést és útmutatást, amit tőle kaptam, de annyit leírnék nektek, hogy én 10 évig lakhattam a Mesteremmel, sok évig szekrény társak is voltunk, tehát a reggeli készülődés, és az esti elpakolás alatt is együtt voltunk.

És képzeljétek el, 10 év alatt én sohasem tapasztaltam, hallottam, vagy láttam Tőle olyan megnyilvánulást, ami ne lett volna abszolút helyénvaló és méltó egy Szenthez, egy Mesterhez, egy Spirituális utat járó Emelkedett Lényhez. Pedig a szoros együttélés alatt mindig kilóg a lóláb, már ha van. Neki Lótusz Lábai vannak. És az nem baj ha kilóg. És ez a legmagasabb szinten zajló tanítás. A példán keresztül tanítás.

Ennyi voltam. Örök hálám.

Baktai Ádám aka az Ősember. (Drága Mesterem így hívott.) 

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de meg attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir, Védikus Tudástár
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.