Hirdetni valók, előadások, csecsebecsék, stb…

A Március 30-as Ájurvéda előadás témája: Születéstől a halálig, az élettudománya szemszögéből az élet! 17.30-kor indulunk, a Jóga óra előtt leszünk!

Hoztam haza egy pár Navaratna láncot, páran kértetek. Sőt tavaly Októberben hoztam haza néhány kristály Sri Yantrát is, csak elfelejtettem szólni. Akik ebben érdekeltek küldjenek nekem személyes üzenetet a Facebookon, vagy smst.

Maradt 7 db Kutir Kalendárium. Postán tudom elküldeni, a postát én állom, hiszen már mindjárt Április. Ebben az esetben is személyes üzit kérnék.

Még írok majd a Bolgár Jóga táborról ezen a héten, de jövő hét vége lesz a jelentkezési határidő. 

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
Kategória: Bhakti Kutir | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük