Heti Védikus asztrológia előrejelzés: Január 25-Február 1…

Kos: Ezen a héten az fog előtérbe kerülni, hogy tegyünk is a lelkünkért. Most nem lesz elegendő az, hogy fejben tudjuk mit kell tenni, vagy az, hogy a partnereink megnyugtassanak. Tennünk kell azért, hogy jól legyünk, lelkileg.

Bika: Ahhoz, hogy ez a hét is úgy kerüljön fel a listára, mint egy jó hét rendszerekben kell gondolkodnunk. Ami ha eddig nem volt része az életünknek, akkor ideje felépíteni őket, hiszen minden amit rendszerben csinálunk az amúgy is hatékonyabb.

Ikrek: A gyermekeink, a partnereink, az otthonaink, de még a szomszédaink is előtérbe kerülnek ebben az időszakban. Szóval legyünk sokat együtt, és tegyünk az otthonunk harmóniáért is. Így lesz tökéletes ez a hét.

Rák: Egy nagyon tevékeny szakasznak nézünk elébe, és most egyszerű a képlet, csak csinálni kell. Meg lesz hozzá az erőnk és a kitartásunk is, de még azt sem kell bele szuggerálni, hogy ez mind nehéz lesz és kimerítő. Kecsesen és lazán fogjuk megoldani dolgainkat.

Oroszlán: Beszédes hetünk lesz, és ez a lelki nyugalmunknak fog adni majd egy óriási löketet. Szóval bátran vegyük elő a cinkesebb témákat, a nehezebb embereket és öntsünk tiszta vizet a pohárba. Jó lesz ez nekünk!

Szűz: Ezen a héten nagyon sokat tehetünk a lelki nyugalmunkért egy elég széles spektrumból választva. Az aszketikus lelkigyakorlatoktól a kényeztető, pihengetős, magunkra figyelős dolgokig, bármi belefér. Csak figyeljünk magunkra.

Mérleg: Eljött azaz idő, amikor magunkról kommunikálunk. Arról ami bánt, ami jól esik, vagy éppen nem jól. És ezzel fogunk most olyan előrelépéseket tenni a saját magunk belső békénkért, amelyeket már egy ideje elmulasztottunk.

Skorpió: Ebben a szakaszban az ambícióink és a terveink fognak terítékre kerülni, mindez úgy, hogy lesz időnk és energiánk arra is, hogy a barátainkkal és családunkkal is egyeztessünk ezekről. Sőt értékes tanácsokat is kaphatunk mindeközben.

Nyilas: A munkánk fog fókuszpontba kerülni, és minél többet tudunk bele rakni, annál komolyabb előrelépéseket fogunk tudni megtenni. Mert most ez a szakasz erről fog szólni, a személyes előremenetről!

Bak: Tartsuk nyitva a szemünket mert valami érdekes lehetőség fog alakulni irányunkban a megszokott életterünktől messzebbről. Szóval figyeljünk a külföldi barátainkra és álmainkra egyaránt. „Legrosszabb esetben” gyorsan utazzunk el valahová.

Vízöntő: A munkánk és pénzkeresetünk fog előtérbe kerülni és az ezt körülölelő nehézségek. Így jó lehetőségünk lesz arra, hogy beszéljünk a nehezebb kollégákkal, vagy a feszültebb dolgokról a fent említett területekkel kapcsolatosan.

Halak: Ez a hetünk arról fog szólni, hogy mennyivel könnyebb haladni, előrelépéseket tenni, ha együttműködünk másokkal. Amikor nem nekünk egy személyben kell megoldanunk mindent, vagy éppen nem nekünk kell mindennel is foglalkozni, mindent.

Ezen a héten egy ismétlődő nap lesz a legfontosabb esemény. A január 27-re eső bolygóállás. Név szerint, amikor a Vasárnap pont a hetedik holdnapra esik a Teli vagy Újholdtól. Ezek különleges napok, amikor elképesztően áldásos tennünk az egészségünkért.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..