Heti asztrológiai előrejelzés: Szeptember 21-28…

Kos: Ezen a héten a munkánk, a pénzkeresetünk és ezek hatása a személyiségünkre lesz a fő téma kör. Főként abból a szempontból, hogy megéri-e azt a személyes áldozatot a munkánk, annak fényében, hogy az mit tesz a lelkünkkel.

Bika: Bizonyos dolgok és személyek elfogják érni azt a pontot nálunk, hogy jobb lesz inkább lezárni a velük futó szálakat. Nem kell mindent működtetni tudni, nem kell mindenhez alkalmazkodni. Néha az a jó ha elengedünk dolgokat/személyeket.

Ikrek: Próbáljunk a munkánk és a barátaink irányába menekülni ezen a héten. Mert lesznek olyan feldolgozást igénylő történések a hét folyamán, amit nem egy szuszra kell megoldanunk. Próbáljuk elterelni saját figyelmünket időnként.

Rák: A munkahelyünk és az ottani kollégák fogják lekötni figyelmünket a héten. Próbáljunk kitörni a megszokott rendszerből. Beszélgessünk azokkal, akiket kevésbé ismerünk, ismerkedjünk azokkal a területekkel, amelyekre eddig nem figyeltünk.

Oroszlán: Azok a küzdelmek amelyek ránk várnak ebben az időszakban, lelkileg egy beteljesedést fognak hozni. Érezni fogjuk a megnyugvást és a büszkeséget, szóval elevenítsük fel azokat a rég húzódó szálakat, amelyeket már rég le kellett volna zárni.

Szűz: Ahhoz, hogy jó döntéseket tudjunk hozni ebben a szakaszban nem lesz elég a megszokott alapos és körültekintő átgondolás. Engednünk kell, hogy bekapcsolódjon az intuitív részünk is! Természetesen az alapos megfontolással egybekötve.

Mérleg: Ahhoz, hogy az elmúlt időszak pörgését és megterhelését eltudjuk hessegetni magunktól, egy kis pihenésre lesz majd szükségünk. És arra, hogy szép dolgokkal, kreatív dolgokkal és a ház körüli teendőinkkel foglalkozzunk.

Skorpió: Aktív hétnek nézünk elébe, főként olyan dolgok szempontjából, ami komolyabb erőfeszítést igényel, vagy ami valamiféle kínosabb dolgot érint, vagy amit már nagyon régóta halogatunk és már nehezebb újra felvenni a kapcsolatot, stb.

Nyilas: A családdal és a gyerekekkel lesz telített ez a hetünk. De rendkívül erős csapatépítő hatása lesz ennek, ha sikerül ténylegesen minőségi időt eltölteni velük. Beszélgessünk sokat, szövögessünk terveket a jövőre nézve.

Bak: Kiváló hetünk lesz arra, hogy magunkon alakítsunk, magunkat formázzuk egy kicsit. Most könnyebb lesz régebbi rossz szokásinkon változtatni, vagy például olyan feladatokat megugrani, amelyeket mi magunk sem gondoltunk volna lehetségesnek.

Vízöntő: Ezen a héten sokkal megfontoltabbnak kell lennünk, mint szoktunk. Mielőtt bármit is ki mondanánk, vagy bármit is megtennénk az lenne az ideális, ha végig gondolnánk a lehetséges reakciókat, és aszerint haladnánk tovább.

Halak: Törekedjünk arra, hogy mi vigyük a szót a barátaink körében, és terelgessük őket a kellemes és hasznos teendők irányába. Hogy mi legyünk a dominánsak és a mi elképzeléseink formálják a hetet, mert most ők kevésbé hoznak majd jó döntéseket.

Ezen időszak legkiemelkedőbb napja a Szeptember 24-re eső Telihold lesz. Hiszen ez egy hétfői napra esik, és a Hétfő a Hold napja. Szóval egy igen kellemes napnak nézünk elébe.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szkértője

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..