Heti asztrológiai előrejelzés: Június 21-28…

Kos: Ez a hét kiváló lesz arra, hogy a külvilágbéli dolgainkra fókuszáljunk. Előtérbe kerülhet a munkánk, a pénzkeresetünk, de akár azok a baráti/ismerősi kapcsolataink is, akik a kapcsolatrendszerünket alkotják. De mindezt azzal a céllal, hogy ezek a külvilági kapcsolódások milyen módon hatnak ránk nézve. MI az, ami számunkra kedvező hatással bír, és mi az, ami esetlegesen hátráltatóan hat ránk.

Bika: Ebben az időszakban mindent egy visszafogottabb, spirituális módon fogunk tudni szemlélni. A külsőségekés az anyagiak most nem lesznek motiváló erők, inkább az lesz az előremozdító hatás, hogy minél békésebb, minél nyugalmasabb módon tudjunk dolgokat megvalósítani. Sőt az ilyen hozzáállással automatikusan rendezőnek az emberi kapcsolataink is, hiszen mindenki érzi, hogyha az ember így áll hozzá egy együttműködéseknek.

Ikrek: Ezen a héten a munkánk és a pénzkeresetünk fog előtérbe kerülni. De az is, hogy ezeken a területeken mennyire vagyunk képesek vezetőként és megújítóként is szerepet vállalni. Le kell győznünk némi ellenségeskedést és néhány nézeteltérést és mi magunknak is stabilnak kell lennünk lelkileg, hogy előre tudjunk lépni, de ez a hét kiváló lesz arra, hogy felfigyeljenek ránk.

Rák: Az együttműködéseink kerülnek fókuszpontba ebben az időszakban. Mind a privát életünkben, mind a professzionális életünkben. Az otthoni vonalon ez a egy egyszerűen megoldható időszak lesz, mert szimplán annyit kell tennünk, hogy kényeztetjük és szeretgetjük párjainkat, míg a munkaterületén is hasonló kellene, hogy legyen a hangulat, de ott elég lesz annyi is, ha egy kicsit megvendégeljük partnereinket, hogy el tudjuk mélyíteni kapcsolatainkat.

Oroszlán: Ezen a héten akkor fogjuk megtapasztalni azt a lelkibékét és nyugalmat, ha jó királyként viselkedünk. Ha figyeljük a környezetünket és segítünk, vagy akár szolgálunk. Próbáljuk mi észre venni azt, hogy melyek azok a területek ahol mi áldásosan hozzátudjuk tenni a mi részünket is a teendőkhöz, ne várjunk arra, hogy valaki legyűrje magában a büszkeségét és merjen kérni. Legyünk jó királyok.

Szűz: Ebben az időszakban az intellektusunk fog fő szerepet kapni, mert az lesz a belső indíttatásunk, hogy mindent analizáljunk, mindent át vizsgáljunk, mindent több variációban át pörgessünk magunkban. Ha amúgy is agyalósak vagyunk, akkor ez egy kemény hét lesz, mert ez most rá fog tenni néhány lapáttal, de akkor ajánlott lesz elővenni azokat a terülteket, amin elkerülhetetlen a sok agyalás. Gyerek iskoláztatás, költözés, munkahely váltás, mert ezeken a területeken mindig sok-sok variáns lép fel.

Mérleg: Otthon, gyerekek és partnerek kerülnek fókuszpontba, de akár a szülők is. És minél több időt és energiát rakunk ezekbe az életterületekbe, ezekbe a kedves emberekbe, annál több fog kijönni az egészből. Szóval ha nem erre a hétre sikerült időzíteni a nyaralást, akkor is próbáljunk közös programokat szervezni és ne elégedjünk meg a hétvégével, hanem próbáljunk előbb meglógni a munkából és már a hétközben is rábulizni a rokonokra.

Skorpió: Ezen a héten ideális lesz az, hogy nekiveselkedjünk a teendőinknek és szépen nyugodtan és szervezetten elkezdjük felgöngyölíteni a szálakat. Sőt nyugodtan vegyük elő a régóta húzódó, vagy akár már rég besültnek gondolt elképzeléseinket és azokat is tegyük fel az elvégzendő feladataink listájára, mert most meg lesz az a belső hívás és a külső lehetőségek is, hogy újfent neki tudjunk veselkedni.

Nyilas: Beszélgetésre lesz szükségünk ezen a héten. És nem csak arra, hogy meghallgassunk másokat, hanem arra is, ahogy azért áll össze bennünk a kép mert el kell magyaráznunk valaki másnak, hogy miért éppen az zajlik az életünkben, ami éppen zajlik. És itt természetesen nem arról fog szólni a fáma, hogy majd valaki jön és megmondja a tutit. Hanem arról, hogy mások véleményei és elképzelései segítenek majd nekünk jobban átlátni a történéseket.

Bak: Mi magunk, a közeli szeretteink és az otthonunk kerül előtérbe ezen a héten, de mi magunk leszünk a dolgok alappillérei. Szóval legyünk együtt sokat, de most ebben az időszakban ragadjuk meg a lehetőségeket és próbáljuk az együttlétünket arra is fel használni, hogy egy kicsit magunkra formáljuk a brigádot. Szervezzük meg és csináljuk meg azt közösen, amit már régóta tervezünk, legyen az egy közös túrázás, vagy egy közös giga sütés-főzés.

Vízöntő: A beszéd és a kommunikáció kerül majd terítékre ezen a héten, és igenis nekünk kell majd ezt kipiszkálni, vagy kezdeményezni a szeretteink közegében, de most teljesen ki kell vennünk magunkat a számításból. Legyünk inkább mediátor szerűek, pártatlan és kíváncsi hallgatók, akik kitudják másokból húzni a legbelsőbb vágyaikat és elképzeléseiket, anélkül, hogy nekik bárhogyan is változtatni kéne a mondanivalójukon, azért, hogy mi mit fogunk gondolni.

Halak: A barátainkról és a szeretteinkről fog ez a szakasz szólni, és természetesen rólunk, mint az egyenlet másik feléről. De ebben az időszakban mi próbáljunk visszahúzódni saját vágyainkkal, elképzeléseinkkel és próbáljunk támogatóként fellépni a hozzánk közelállók életében. Hallgassuk végig az elképzeléseiket, adjunk is tanácsot, segítsünk is mindenben amit tudunk, de ebbe most ne rakjuk bele a saját elképzeléseinket. Segítsünk nekik abban, hogy ők azt és úgy tudják megvalósítani, amit ők terveztek.

Ezen a héten 3 olyan napunk is lesz, amikor lényegesen könnyebben sikerülnek majd a dolgok (Június 25, 27 és 28) szóval időzítsük a fontos teendőinket ezekre a napokra. Viszont még mindig tart az a furcsa Ikrek-Nyilas tengely, szóval elképesztően vigyázzunk a kommunikációs stílusunkra, mert a most félre ment kommunikációs bajok, sok időre megterhelhetik kapcsolataink lelkét.

Térdtől lefelé mindenre vigyázzunk és ne tegyük ki magunkat semmiféle beavatkozásnak legyen az egy egyszerűnek tűnő bütyök műtét, vagy csak egy cuki boka feletti tetoválás. De ezen testrészeinken felül vigyázzunk a fejünkre is!

Om Tat Sat

Baktai Ádám, Hindu pap a Védikus tudományok szakértője

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..