Heti asztrológiai előrejelzés: Január 10-17…

Kos: Aktív és kommunikatív hetünk lesz ebben az időszakban. Ugyanakkor meg lesznek hozzá azok a partnerek, akikkel jó, érdemes és hatékony együttműködni. Tehát, ha valami nagyba szeretnénk vágni a fejszénket, akkor ez most egy olyan szakasz, amikor érdemes bele vágni. Persze az asztrológia egy szimbólum rendszer értelmezéssel járó tudomány, tehát, ha nagyom aktívak szeretnénk lenni a partnereink irányába és kényeztetni, szeretgetni akarnánk őket, akkor ez a hét szintén kiváló arra.

Bika: A beszéd, a kommunikáció és a tanácsadás nagyon előtérbe fog kerülni ebben a szakaszban, főként azzal a fenn hanggal, hogy segítsünk másokon. De most sokszor meg lesz azaz élményünk, hogy miközben tanítunk és tanácsadunk rájövünk, hogy milyen jó is az, amit mondunk és, hogy milyen jó lenne, ha mi magunk is csinálnánk mindazt, amiről most éppen értekezünk. Szóval még a tanulás is összejöhet saját magunktól ezen a héten.

Ikrek: Mi magunk és a környezetünk fog fókuszba kerülni ebben az időszakban, és legfőképpen abból a szempontból, hogy miként alakítsunk ki új életviteli rendszereket, ami gyökeresen meg tudja majd változtatni az életünket, valamint mindenkit és mindent, ami egyébként körülvesz bennünket. Mindezt természetesen közös konszenzussal, nem lenne jó, ha zsarnokként kitalálnák valami újat, majd azt átvernénk a többieken.

Rák: Mi magunk és a közvetlen környezetünk fog előtérbe kerülni ezen a héten, de úgy, hogy minden más szinte ki is záródik az életünkből. Szóval ez egy ideális hét lesz arra, hogy minőségi időt töltsünk el egymás társaságába, és úgy általánosságban azon legyünk, hogy minél harmonikusabban és minél lágyabban érintkezzünk egymással. A külvilág kizárása, mint belső igény azért lesz majd ott, hogy még jobban tudjunk magunkra összepontosítani.

Oroszlán: A terveink, a vágyaink, az ambícióink fognak előtérbe kerülni ebben a szakaszban. De egyrészről most meg lesz az időnk és az elhatározásunk, hogy tegyünk is annak érdekében, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket. Sőt most az elkerülhetetlen nehézségek, a többlet erőfeszítés és az elkerülhetetlen kétségek most inkább tüzelni fogják a vágyainkat és az elhatározottságunkat, és nem hátráltatni bennünket.

Szűz: Mi magunk, a munkánk és a pénzkeresetünk fog előtérbe kerülni ebben az időszakban. És egy rakás dologra most fog fény derülni. Most fognak kiderülni olyan dolgok, amelyek magyarázatot adnak olyan történésekre, amelyeket eddig úgy éltünk meg, mint kár, vagy veszteség. Sőt ez a hét most arra is kiváló lesz, hogy ezekből a történésekből tanuljunk, hogy bizonyos dolgok kioldódjanak bennünk, szinte arra, hogy felülíródjanak emlékek.

Mérleg: Ezen a héten meg lesz azaz erőnk, az a kitartásunk, hogy végre befejezünk bizonyos dolgokat az életünkbe. Olyan teendőket, feladatokat, amelyek már régóta húzódnak a környezetünkben, és amelyek már terhelőek mi ránk nézve. Nem feltétlenül hatásukban, de szellemileg az a tudat, hogy még mindig nem készültünk el, még mindig nem tettünk pontot az i-re. Most meg lesz azaz extra kis löket, amivel lezárhatjuk a fent említett területeket.

Skorpió: Ebben az időszakban, az lesz a belső indíttatásunk, hogy mindent spirituálisan, és mindent egzisztenciálisan vizsgáljunk meg. És nem, mint megélhetés vagy pénz szemszögből, hanem mint mennyire fontos az, ami körülvesz minket, ha úgy a dolgok lényegét nézzük. Viszont arra vigyázzunk, hogy most bennünk lesz egy picit az, hogy túlzásokba essünk, és úgy gondoljuk, hogy minden haszontalan, ami nem kapcsolódik a nagy képhez, az univerzális egységhez, stb.

Nyilas: Az együttműködéseinken lesz a hangsúly ezen a héten. És most elég erősen fókuszba fog kerülni a munkánk és az üzletfeleink, de a másik oldalról a partnerünk és a barátaink is. Sőt az is előtérbe fog kerülni, hogy mennyire van meg az egyensúly az adok-kapok területén. Szóval ha úgy érezzük, hogy adósai vagyunk a környezetünknek, akkor tegyünk értük, de ha úgy érezzük, hogy mi magunk nem kapjuk meg azt a figyelmet, energiát, amit mi bele teszünk, akkor ezt hozzuk szóba!

Bak: A munkánk, a velünk dolgozók, és az erőfeszítés, amit szükségeltet a feladatunk ellátás fog előtérbe kerülni ebben az időszakban. És az, hogy ez milyen hatással van ránk. Sőt amennyiben azt érezzük, hogy túlságosan is sokat kivesz belőlünk most mindaz, amit csinálnunk kell, és így már nem marad idő élni és létezni, akkor itt az idő, hogy elindítsuk a változtatás folyamatát. Mert persze nem lehet azonnal borítani mindent, de elindítani el kell a folyamatot!

Vízöntő: Az lesz most a belső indíttatásunk ebben a szakaszban, hogy mindent vizsgáljunk meg intellektuálisan. Hogy agyaljunk végig mindent, ami velünk kapcsolatba kerül. A napjainkat, az összes teendőjével. A környezetünkben szerepet betöltő embereket, de még a mi hozzáállásunkat is, mindennel kapcsolatban. Valószínűleg egy teljesen új értékrend kialakításával fogjuk tudni csak leállítani a folyamatot, de legalább jól át lesz gondolva az új rendszer!

Halak: Ezen a héten intenzív belső munkát fogunk megélni, mert mindkét agyféltekénk be lesz kapcsolva. Mindent képesek leszünk megvizsgálni érzelmileg, és racionálisan is! Ső az lesz az alap igény, hogy a két felünk konszenzusra is jusson egymással. Ezt elősegítve bátran forduljunk olyanokhoz, akik nagyon jól ismernek minket, és akik bepillantással nyernek mindkét oldalunkba, ők hatalmas segítségek lehetnek.

Ebben a szakaszban a fő momentum az lesz, amikor a Nap belép a Bak jegyébe, Január 15-én. Az indiai asztrológiában ez azt jelenti, hogy a mi általunk lakott északi félteke elkezd újra a Nap felé fordulni. Pont ezért a most elkövetkező fél év, sokkal kedvezőbbnek számít, mint a Július 15-től kezdődő félév. De a Január 17-re eső Gyógyító Buddha nap is igen kellemesnek ígérkezik.

A nyakunktól a csípőnkig lenne érdemes vigyáznunk magunkra, mert most ezek a test részek lesznek érzékenyebbek a Hold áthaladása végett. Szóval a felületi kezelésektől a komoly beavatkozásokig vigyázzunk mindennel.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..