Heti asztrológiai előrejelzés: Augusztus 9-16…

Kos: Ezen a héten képesek leszünk mindent egy kicsit spirituálisabb szemmel nézni. Főként ha problémákba ütközünk. És természetesen a spirituális látásmód nem azt jelenti, hogy temetőben szedett macskaszőrrel kell ecsetelgetni magunkat, miközben halk dob zenére hümmögünk és meditálunk. Hanem inkább azt, hogy képesek vagyunk túl tekinteni a világi dolgokon és a helyzetek mögöttes tartalmát próbáljuk megfejteni.

Bika: A munkánk és az együttműködéseink fogják kitölteni ezt az időszakot számunkra, és minden téren. Előtérbe kerülhet a professzionális éltünk partnerkapcsolatai is, mint pl. a munkatársakkal való viszonyunk és az üzletfeleinkkel ápolt kapcsolatok is, de a privát életünk kapcsolatai is. A házasságtól az alkalmi kapcsolatokig. Tehát próbáljunk jobban figyelni a velünk kapcsolódókra rajtuk kívül max a munkánkkal foglalkozzunk ebben az időszakban.

Ikrek: Az együttműködéseink fognak fókuszba kerülni, főként a problémás mivoltuk végett. Viszont kiváló szakaszban leszünk arra, hogy segítsük a hozzánk közel állókat. Valamint az az időszak egy kiváló vízválasztó is lesz, amikor is mi magunk is dönteni tudunk arról, hogy érdemes-e még több energiát belepumpálni egy kapcsolatunkba, vagy már eljött-e azaz idő amikor el kell engednünk egymást, hogy ne tegyünk még több kárt egymásba.

Rák: Ezen  héten a szellemi oldalunk fog jobban előtérbe kerülni, mind a racionális oldalunkat nézve, mind pedig az intuitív oldalunkat nézve. Egész egyszerűen nagyobb lesz bennünk az ingerencia arra, hogy elmélkedjünk és megvizsgáljuk mindazt ami velünk történik. Úgy is, hogy precízen megvizsgáljuk a történéseket és azok lehetséges következményeit is, mindezt úgy, hogy természetesen oda figyelünk a témával kapcsolatos belső érzeteinkre is.

Oroszlán: Ebben az időszakban valószínű, hogy nagyon jó ötleteink és elképzeléseink lesznek, viszont az, hogy neki tudjunk veselkedni, és rendszeresen és terv szerint tudjunk eljárni, na az elképesztő nehézségekbe fog ütközni. Ebben a szakaszban az előrejutás titka az lesz, hogy együttműködjünk másokkal. Hogy miután kiötlöttünk a tutit, merjünk segítséget kérni, ahhoz, hogy ne vesszen kárba a remek ötletünk és megtudjunk az elképzeléseinket valósítani.

Szűz: A lelki nyugalmunk és a lelki békénk némi támadásnak lesz kitéve ebben az időszakban és úgy leszünk képesek azt az időszakot átvészelni, ha elfoglaljuk magunkat. Ha képesek vagyunk rendszerben működni, ahol már a rendszeresség picit át is veszi a hatalmat felettünk és szokás hatalmán keresztül vagyunk képesek tovább haladni. Szóval foglalkozzunk olyan dolgokkal, amit már nagyon jól ismerünk és amit nagyon szeretünk csinálni.

Mérleg: Kommunikatív időszaknak nézzünk elébe, de vigyázzunk arra, hogy minél tisztábban és érthetőbben fogalmazzuk meg mondanivalónkat. Lehetőségünk lesz egy csomót beszélni és tanácsot adni, és ezek lesznek a legjobb fórumok a kommunikációra, mert ebben a szakaszban szükség lesz a személyes energiáinkra is, hogy jól menjen az infó átadás. Így próbáljunk mindent személyesen elintézni, nem e-mailben, nem telefonon keresztül, hanem személyesen.

Skorpió: Mi magunk és a belső béként fog előtérbe kerülni ebben az időszakban, ráadásul úgy, hogy próbáljunk minél többet egyedül lenni, és egy kicsit befelé fordulni. Természetesen nem kell elüldözni a szeretteinket, de ebben az időszakban szükségünk lesz arra, hogy egy kicsit befelé tudjunk fordulni. Főként az lesz a fontos, hogy ne kelljen beszélnünk, kommunikálnunk és megfogalmaznunk dolgokat.

Nyilas: Ebben az időintervallumban elég fontos lenne az, hogy tudjunk beszélni és kommunikálni a szeretteinkkel és a hozzánk közelállókkal. Hogy most ne maradjunk egyedül a gondolatainkkal és elképzeléseinkkel, hanem az, hogy ezeket megtudjunk vitatni olyanokkal, akik jól ismernek minket és a valóságunkban látnak bennünket. Arra vigyázzunk, hogy most valószínűleg nem a legmegfelelőbb szemüvegen keresztül látjuk magunkat.

Bak: Ebben az időszakban vegyük körbe magunkat a szeretteinkkel. A rokonainkkal és a barátainkkal. Ez a szakasz kiváló lesz arra, hogy töltődjünk a fényükből és arra, hogy pihenjünk és regenerálódjunk. De azt mindenképpen kerülni kellene, hogy a sérelmeinket dédelgessük, vagy a veszteségeinken elmélkedjünk. Szóval könnyed időtöltés az ajánlott program, anélkül, hogy kérdéses vagy nehezebb témaköröket feszegetnénk.

Vízöntő: Mi magunk és a munkánk témakörei fognak előtérbe kerülni ebben a szakaszban, és az, hogy neki tudjunk veselkedni a feladatainknak. Most sajnálatosan nem az lesz fókuszban, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket és az ötleteinket, hanem az, hogy feltűrjük az ingujjunkat és nyomjuk. Viszont most ebben a szakaszban valószínű, hogy ez fogja a legtöbbet tenni a lelkünkért, hogy csináljuk és nyomjuk.

Halak: Ezen a héten a fókusz arra fog esni, hogy elengedjünk és felszámoljunk dolgokat. Meg lesz bennünk az a képesség, hogy azonosítsuk azokat a tényezőket amelyek hátráltatnak bennünket és meg lesz bennünk azaz elhatározottság is, hogy ezeket kitudjuk zárni az életünkből. Az a belső erő, amikor már nem ragaszkodunk olyan dolgokhoz, amelyeknek már nincs helye az életünkben, attól függetlenül, hogy az a dolog egyébként élvezetes és korábban fontos része volt az életünknek.

Ebben az időszakban Augusztus 13-tól egészen 16-ig, mind a 4 nap elképesztően kellemes hatásokkal fognak bírni, köztük 3 sziddha jógával és 2 igen erős spirituális ünnep nappal. Viszont az azt megelőző 2 napban azért vigyázzunk magunkra. Sőt 14-én egészen kiváló napunk lesz arra, hogy tegyünk az anyagi javainkért is, legyen az bármilyen felajánlás, hiszen Varalaksmi nap lesz, az áldást adó Laksmi napja. Egyébként a mi kis közösségünk gondolkozik azon, hogy Szerdán korán összejöjjünk egy közös szertartásra, ha ez érdekel téged, akkor katt ide!)

Ezen a héten vigyázzunk a köldökünktől kezdődően egészen le a térdünkig, és mindenre ami közte van. Tehát a köldök és intim piercingtől kezdve a csípő protézis be tételéig, a fenékbe adandó szuriktól a végleges szőrtelenítésig, mindenre.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..