Heti asztrológiai előrejelzés: 2020. Május 29-Június 5…

Kos: Az intellektusunk fog előtérbe kerülni ebben az időszakban és főként az életviteli rendszereink és a partnerkapcsolati területekkel kapcsolatban. De arra vigyáznunk kell, hogy ne agyaljunk túl, merjük használni a megérzéseinket. Az intuitív oldalunk ugyanúgy része az intellektusunknak, a kiegészítő oldala a nagyon analitikus, hideg racionális énünknek. Így néha komolyabb mennyiségű agyalást is megspórolhatunk, ha használjuk.

Bika: A szív és a lélek összhangja, a partneri viszonyaink és az életünk rendszerei fognak terítékre kerülni ezen a héten, azzal a felütéssel, hogy bennünk lesz az az extra energia, hogy segítsünk a másik félnek. Szóval bátran bátorítsuk, biztassuk, segítsük partnereinket, akár úgy is, hogy újra formálunk bizonyos életviteli rendszereket, akár azokat amelyek már régóta rendszerben tartják az életünket. És ez vonatkozhat a munka és a privát életben zajló viszonyainkra is.

Ikrek: Tevékeny szakaszunk lesz mind a megoldás/végrehajtás, a kommunikáció, a tervezés és a segítés vonalon is. Azt, hogy miből mennyi kerül terítékre azt majd a helyzet alakítja, de most készüljünk fel arra, hogy Jolly Jokerként mindenhol és mindenre bevethetőek leszünk. De ne ijedjünk meg, ez a korszak nem fog lerombolni minket, inkább azzal a hatással fog bírni, hogy felpörgünk és jól esően konstatáljuk, hogy mi mindenre vagyunk képesek.

Rák: A kommunikációs vonalaink lesznek a legjelentősebb területei ennek az időszaknak. Sőt itt a kommunikáció minden formája és fajtája érvényes lehet. Az írott, a beszélt, akár keveseknek, vagy akár sokak előtt, vagy akár az elvontabb telekommunikáció is. És most sokkal hatékonyabbak leszünk, ha nem megcsináljuk, hanem valaki mást segítünk abban, hogy megcsinálja. Mert az egyszer megcsináljuk közösen, de utána már önjáró lesz a buli.

Oroszlán: Az énünk, a közvetlen környezetünk és a szívunk és lelkünk harmóniája fog előtérbe kerülni ezen a héten. A közvetlen környezetünk a szeretteinkre, a közelállókra és a tárgyilagos dolgokra is értetendő, mint pl. az otthonunk vagy a munkahelyi környezetünk. Óvatosan és kellemesen ejtsünk meg némi átalakítást, finom hangolást ezek a területeken, hogy minél jobban a harmonikus együttműködés kerüljünk előtérbe.

Szűz: Az énünk és a kommunikáció fogja meghatározni ezt a szakaszt, főként abból a szemszögből, hogy feloldjunk némi feszültséget, és/vagy hátráltató energiát az életünkben. Szóval most bátran vegyünk elő olyan témákat, múltbéli eseményeket amelyekre eddig nem volt időnk vagy energiánk. És természetesen higgadt nyugalommal próbáljuk a végére járni mindennek, amelyek zavart okoznak az életünkben.

Mérleg: A barátaink és rokonaink fognak a figyelmünk fókuszpontjába kerülni ebben az időszakban. És így ebben a szeretetteljes időszakban megvalósítható a finom egyensúlyban működő adok-kapok. Legyünk nyitottak arra, amit mondanak. Ugyanakkor legyünk annyira befogadóak, hogy mi is megtudjunk nyílni nekik, hogy mi halhassuk az ő nézőpontjukat arról ami most éppen aktuálisan foglalkoztat bennünket.

Skorpió: A munka, az életfeladat, a terveink és vágyaink, de még a pénzkereset is előtérbe fog ugrani ebben a a szakaszban. És nemcsak a materiális szempontok alapján, hogy mennyi a keresetünk és mennyi a kiadásunk, és, hogy ezek alapján jó-e, vagy megéri-e egyáltalán azt amit csinálunk. Hanem a lelkünkre ható hatások is fókuszba fognak kerülni, hogy mit vált ki belőlem az, amit csinálok. Hosszútávon milyen hatással lesz rám nézve az, amit csinálok.

Nyilas: A befejezések és a lezárások fognak előtérbe kerülni, de emellett ez nem egy szomorú időszak lesz. Mert most egy erős spirituális érzet is keveredni fog a mindennapjainkba, és óhatatlanul azok fogjuk kapni magunkat, hogy mindent a nagy kontextusban fogunk látni. Így sok olyan apróság fog feleslegessé válni az életünkben, amiről eddig azt gondoltuk, hogy mennyire fontosak a miden napjainkhoz.

Bak: A munkánk és a pénzkeresetünk kerül majd terítékre, de egy teljesen más szögből, mint az várnánk. Az fogja most kitölteni a hetünket, hogy azt elemezzük át és végig, hogy effektíven az, hogy fenntartjuk magunkat és/vagy a családunkat is, az mibe kerül nekünk lelkileg. Pl. megéri-e az adott időráfordítás óraszámban, ha azt az óra számot ugyanakkor elveszi a családtól, az énünktől.

Vízöntő: A munkánk és az életfeladataink fognak fókuszba kerülni ezen a héten, és abból a szempontból, hogy ezt minél harmonikusabban tudjuk csinálni/elvégezni. Fókuszba fog kerülni az együttműködés, a delegálás, de azzal a felütéssel, hogy megpróbáljuk bevonni az ideális társakat ehhez, de akár az is, hogy mit kell elengedni, ami már nem szolgálja a céljainkat.

Halak: Egy olyan érzelmi töltettel leszünk megáldva ezen a héten, hogy képesek leszünk átvállalni olyan feladatokat is társainktól/partnereinktől, amelyek révén óriási terhelést leszünk képesek levenni róluk, ugyanakkor az a töltet, hogy ez mekkora segítség nekik feledtetni fogja velünk azt, hogy amit megcsináltunk, az mekkora feladat volt.

Ezen a héten a Június 5-re eső 10 milliószoros nap lesz a fő momentum, ami a legszentebb napok egyike a tibeti spirituális kalendáriumban. A lényege az, hogy bármit is teszünk az 10 milliószorosan fog hatni ránk! Szóval jó cselekedetekre fel!

Fizikailag a felső emésztő szervektől, a májtól, az epétől, a hasnyálmirigytől lefelé egészen a combjaink tövéig kell egy kicsit jobban vigyázni magunkra!!!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük