Havi asztrológiai előrejelzés: Nap a Rák jegyében: Július 16-Augusztus 17…

A Rák jegye a szívünk és elménk nyugodtságával és elégedettségével kapcsolatos terület, valamint kötődik a szülői házhoz, az édesanyánkhoz és az otthonunkhoz is. De a Rákhoz köthetőek az alapfokú tanulmányok , de még a tömegek is.

Ebben az egész szakaszban a Nap mellett még a Merkúr és a Rahu is a Rák jegyében tartózkodik. A Nap és a Rahu egymáshoz való közelsége fokozza azt az ingerenciát, hogy sokat foglalkozzunk magunkkal, sőt úgymond kizárólag magunkkal legyünk elfoglalva.

Sőt, ezt a bolygóállást még az is megbolondítja, hogy a Mars és a Ketu is fényszögeli a Rák jegyét. Szóval ahhoz, hogy ne legyünk az egész hónap alatt teljesen elviselhetetlenek, fókuszáljunk a fent említett bolygók fizikai oldalára. Edzünk, mozogjunk, fizikailag tegyünk az egészségünkért.

Majd Augusztus 1-jén a Vénusz belép a Szűz jegyébe, és így már mások segítése, sőt mások kényeztetése kerülhet előtérbe. Kapjunk az alkalmon és most menjünk kikapcsolódni szeretteinkkel, barátainkkal. Most kellene elmenni nyaralni, vagy egy picit elvonulni a hozzánk legközelebb állókkal. 

A hónap fő eseménye a Július 27-re eső Telihold, ami a Mesterek Teliholdja az indiai kultúrában. Ettől a naptól számolva az indiai ősi spirituális tradíciók szerint 4 hónapon át az Istenek alszanak, és így minden áldást, tanítást és kegyet a mestereinktől várhatunk csak és kizárólagosan.

Ilyenkor Indiában nem is kezdenek semmi új és fontos tevékenységbe. Ezért is volt meghökkentő náluk az a film cím, hogy „Esküvő monszun idején” mert ők egyáltalán nem celebrálnak házassági szertartásokat ebben a 4 hónapban.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..