Egy tradicionális török ételízesítő, pl. nátrium glutamát ellen…

ppLeszögezném előre, hogy én nem vagyok ilyen nagy menta párti, és én még limonádéban sem iszom meg, és salátában sem szeretem, habár teában, vízipipában fogyasztom, rendszeresen. Viszont a borsmentát pedig kifejezetten imádom, teában szinte csak azt iszom.

Szóval a preferenciákat azért figyelembe kell venni.

De maga a recept:

Egy kevés vajat felmelegítünk és elkeverünk benne némi chili pelyhet és egy kevés borsmentát. Ezt utána már kész ételekre is lehet tenni, Törökországban főként leveseket ízesítenek így utólag, de különben egy csomó étteremben láttam kitéve az összetevőket külön kis flakonokban, mint nálunk a sót és a borsot.

Egész egyszerűen csodálatos!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de meg attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Abu Patikája, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske, Gasztro Blog Vegáknak, Utazás
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.