Bhanu szaptami, egy nap amikor nagyon áldásos tenni az egészségünkért…

Ez egy ismétlődő nap a Védikus Kalendáriumban, de évente kb. csak 4-5 alkalommal van ilyen.

Ez a jelenség akkor áll elő, amikor a Vasárnap egybeesik a 7. Hold nappal, az Új vagy Telihold után.

Mindez azért, mert az összes bolygó közül a Nap számít a bolygók királyának. Míg a 7. Hold napot Indra az Istenek királya uralja. Így amikor a 2 uralkodó hatás összetalálkozik, akkor különlegesen erős hatások keletkeznek. És mivel a bolygók közül a Nap uralja az egészség területét a Védikus asztrológiában, így ez nap különlegesen jó hatással bír az egészségünkre. Maga a Bhanu név, a Nap neve, egy a Nap 12 fő nevéből!

Szóval ez a nap kiváló arra, hogy tegyünk az egészségünkért. Nagyon-nagyon kiváló nap.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

3 Responses to Bhanu szaptami, egy nap amikor nagyon áldásos tenni az egészségünkért…

  1. Zsuzsanna szerint:

    Ma már megittam a Thriphalamat, bevettem a Tulasi kapszulákat, és fogadtam a Születésnapi köszöntéseket. Igen, ez egy tökéletes nap ápolni testet és lelket egyaránt.

  2. Visszajelzés: Heti asztrológiai előrejelzés: 2022. Szeptember 26-Október 2… | Bhakti Kutir

  3. Visszajelzés: Fontos asztrológiai napok Újholdtól Teliholdig: 2022. Szeptember 26-Október 9… | Bhakti Kutir

Hozzászólás a(z) Zsuzsanna bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük