Az aktuális Védikus Asztrológiai előrejelzés: Nap a Halakban (Március 14-Április 14)

imagesA Nap a Halakban végre jól is érzi magát, mert a Halak jegyének uralkodó bolygója, a Jupiter a Nap barátja. Ugyanakkor a Halak egy vizes jegy, ami valamelyest kioltja a Nap tűzét, és ezért az érzelmi világunk, és menthetetlen romantikusságunk fog előtérbe kerülni.

Ugyanakkor a Halak jegye a zodiákus 12. háza, ami a veszteség és a halál területe is. Nagyon kell vigyáznunk, hogy a Nap, ami a személyiségünk és az énünk bolygója is egyben, ne vesszen kárba, és ne következzen az be, hogy személyiségünk picit meghal, vagy önfeláldozóan teljesen háttérbe kerül.

Ha teljesen feláldozzuk magunkat, akkor még ha minden jól is alakul, fennáll az a veszély, hogy egy idő után megkeseredünk és feladjuk a már kialakult és jól bejáratot egyensúly állapotot is, mert egész egyszerűen, ha elveszítjük magunkat, a tudatunk egy idő után fellázad, és jól működő rendszereket is felrúg, mert az eredeti döntést nem érezi magáénak.

Március 19 és 21. között a Hold is csatlakozik a Mérlegbe a Mars, Szaturnusz és Rahu hármashoz, ami még nagyobb lelki csatát hoz a partnerkapcsolatunk és az együttműködéseink területén, ami Március 21 és 23. között a Holddal esésben komoly önértékelési zavarokat hozhat, és azt a nehézséget, hogy saját helyzetünket reálisan lássuk.

De aztán szerencsére Március 25-én a Mars hátrahaladva belép a Szűz jegyébe és azáltal, hogy így a Nap és a Mars egymással szembe kerülnek, picit erőre fogunk tudni kapni, és jobban ki tudunk majd állni magunkért, és az értékeinkért.

Március 31-ével a Vénusz a Merkúr mellé ér a Vízöntőbe, és így a Mars pozíciójából eredő újult erőnkkel, és a Vénusz/Merkúr által elősegített kommunikációs adottságainkkal könnyebb lesz kezelni a túláradó érzelmeinket.

A Vénusz itt még mindig a Szaturnusz jegyében van és még mindig áll az, hogy ez egy kiváló bolygóállás, de most nem a munka és a család kapcsolata lesz előtérben, hanem a család és a barátok viszonya fog terítékre kerülni.

Aztán Április 4-ével a Merkúr újra csatlakozik a Naphoz, ami ugyebár a kommunikációs képességeinknek tesz nagyon jót, és ezzel könnyebb is lesz a lelki kis kavalkádjainkat kikommunikálni.

Április 14-én a Nap áthalad a legerősebb pozíciójába, a Kosba, de az már a következő hónap meséje.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Nem minden bolygóállásról esik szó, mert ami nem változott az elmúlt hónapban, arról ide nem írtam, de ide kattintva böngészhetsz a múlt havi előrejelzésekből.

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
Kategória: Bhakti Kutir | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..