Asztrológiai előrejelzés 2012 végéig

Most még egy picit a Nap a Skorpióban lesz és a Mars a Nyilasban, tehát még a zavargások, és annak illúziója, hogy ettől valami változni is fog, még benne lesz a levegőben egy pár napig. Azért csak az illúziója, mert a Rahu még mindig a Skorpióban dekkol, és még az utolsókat rúgja…belénk.

Védikus Asztrológia alap, és arany szabály! Minden nehéz korszak egy nagy búmmal megy ki az életünkből. És itt nem a világ végére gondolok, mert szerintem az érdeklődés hiányában el fog maradni, hanem arra, hogy a Rahu és a Ketu, technikailag esésben, azaz a leggyengébb pozícióban volt az elmúlt majd 3 évben. Ennek az egésznek 2013. Január 14-én lesz vége, addig biztos, hogy valami bele esik a ventilátorba, és az mindent összeken maga körül.

De vidámabbra fordítva szót, most még a 2 hatalommal és tűzzel kapcsolódó bolygó, a Nap és a Mars, a harcos szerzetesek jegyekben vannak, de mint már mondottam, a Rahu miatt sajnos csak az illúzióját érezzük a változásoknak. De December 15-től a Nap áthalad a Nyilasba, a Mars mellé és ekkor már ténylegesen lehet majd tenni azért, hogy dolgok változzanak körülöttünk.

Viszont a Nap/Mars együttállásban, egy kétéltű fegyver, pláne a Nyilasban, mert a jegy is tüzes természetű, ahogyan a bolygók is. Minden nagy vezetőnek, és minden nagy diktátornak is van és volt ilyen bolygó állása. Napóleontól Száddám Huszeinig, Hitlertől Gaddafi-ig hatalmat adott ez a bolygóállás tevepásztoroktól kezdve, tehetségtelen festőkig.

Szóval vigyázzunk, hogy ne feltétlen a zsarnoki énük jöjjön most elő, pláne karácsonyi időszakra, mert December 18 után ugyan a Mars tovább halad a Bakba, de ott meg a lehető legerősebb állásában lesz.

De vannak pozitív példái is a Nap/Marsnak, mint pl. Őszentsége a Dalai Láma vagy éppen Barack Obama, akik szintén nagy hatalommal bíró személyiségek, de hatalmukat önzetlenül használják, vagy legalábbis úgy próbálják (a próba területén, inkább az elnök úrra gondolok, mert Őszentségének sikerül is, Ő nem próbálgat).

Szóval, December 18-ig változtathatunk is dolgokon, de ahogyan Yoda mester, Jedik generációjának védnöke mondta: „Csináld, vagy ne csináld, de ne próbálgass!”

Különben ezeken a napokon belül még a December 11-től 13-ig egy elég érdekes bolygóállás lesz, mert 5 planéta fog a Skorpióban helyezkedni. Valamint még 2 bolygó fény szögeli majd azt az ötöst a Bikából, ezen felül a Mars és a Szaturnusz, akik nem a Skorpióban vannak, pont közre fogják a jegyet, szóval, ha már világvégére kellene szavazni, én ezekre a napokra tenném azt, de pánik keltést félre téve, ez a 3 nap nagyon jó is tud lenni egy markáns változásra.

A Skorpió egy spirituális jegy, valamint a mágia, az okkultizmus és a rejtett tanok jellemzői is az asztrológiában, szóval egy ilyen Skorpió löket, még lehet pozitív is lelkileg, és itt nem a világvégés kamu, „3 napig nem láttunk” beavatásra gondolok.

„Változtass magadon és a világ körülötted, változni fog az irányodban!” Ezt mondják a Védák, és milyen igazuk van. Szóval hajrá belső munka!

A Nap amúgy is az énünk szinonimája az asztrológiában, szóval a belső munka adott. Ezen felül a keleti filozófiákban amúgy is azt tartják, hogy csak a saját világunkat tudjuk igazán befolyásolni, mert mások szabad akaratát nem tudjuk magunk hatalma alá gyűrni, ezért ha változtatni akarunk dolgokon, az mindig saját magunkkal kezdődik.

Aztán kezdve a Holddal a bolygók elkezdik elhagyogatni a Skorpiót, és visszaáll majd a rend a fejekben és az életekben.

De persze attól függetlenül, hogy már December 18-ra a Mars a Bakban lesz, a Hold meg a Vízöntőben, és így már egy lényegesebben szórt asztrológiai kép áll majd elő, az még mindig érdekes lesz, hogy a Mars és a Nap milyen erős helyzetekben lesznek. Szóval majd még lesznek, Egyiptomhoz és Izraelhez hasonló helyzetek, de itt már nem az ideológiáról fognak a dolgok szólni, mint December 14-ig, itt már a hatalomról lesz szó.

Persze a Merkúr és a Vénusz együtt áll a Skorpióban, ami általában felerősíti a kommunikációs képességeket, de most sajna még ott lesz a Rahu is esésben, és ez igen csak kapufázza a helyzetet.

December 27-re a Merkúr is áthalad a Nyilasba a Nap mellé, így az addig lezajló eseményekre, utólag már filozófia is lesz majd gyártva.

Om Tat Sat

UI: Jövőre jelentkezem friss infókkal.

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Asztrológiai előrejelzés 2012 végéig bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Ha már egy fura kedd van, akkor írok nektek egy kicsit a Marsról, a keddi napok Istenéről… | Bhakti Kutir

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.