A Ketu bolygó kiengesztelése…

A Rahu és a Ketu a Hold Fel- és Leszálló csomópontjai, olyan extra bolygók, amelyeket a Védikus Asztrológia használ (Mint a nyugati asztrológiában a Neptun, az Uránusz vagy a Plutó.). De intenzív hatásuk miatt már az ókori rómaiak is figyelték őket az asztrológiában, ők a Sárkány Fejeként és Farkaként tartották számon ezt a két árnyék bolygót.

A Rahu és a Ketu egymás pár bolygói, mert mindig egymással szemben állnak. Mindkét bolygó hatásos tanító a spirituális téren. Rahu ad, míg Ketu elvesz és habár lelkileg Rahu az illúzió bolygója, csodálatos anyagi gazdagságot is biztosíthat, ha jó pozícióban van, míg a Ketu sokszor olyan leküzdhetetlen akadályokat is gördíthet elénk amely lehetetlené teszi céljaink és vágyaink elérését, ily módon sok értelmetlen és értéktelen anyagi törekvést hiúsíthat meg.

Ketu pozitív oldalai az alternatív megoldások és a természetes gyógymódok értékelése és keresése, de az elvonulást és magányt igénylő lelkigyakorlatok is a Ketuhoz kötődnek, mint pl. a mantrázás. De maga a felszabadulás és a megvilágosodás folyamata is és elérése is a Ketuhoz tartozik, és a megvalósított tapasztalati tudás is. Ezentúl az erős Ketu bolygóállás végett, intenzív érdeklődés is ki alakulhat az okkultizmus irányába.

A Ketu árnyék oldala maga a hátráltatás. Ami egyszerűen fizikailag teszi képtelené azt, hogy mindig azt csináljunk amit akarunk, feltehetően a lehető legkellemesebb körülmények között, de ettől függetlenül a Ketu fájdalmas tanításai a javunkat szolgálja. Míg Rahu hatása erősebb az elmére nézve, addig Ketu ereje inkább a testre hat. Így a Ketu miatt kialakulhat olyan fizikai nehézség vagy betegség, ami kiábrándíthatja az embert a világi élvezetekből és ezáltal még jobban a lelki megvalósítás felé fordíthatjuk az érdeklődésünket.

Egyébként Ketu a lelkigyakorlatok természetétől függetlenül, rendszeres gyakorlás mellett képes kifejleszteni természet feletti erőket is a gyakorlókban. Szóval ha ez érdekel bennünket akkor, a mi horoszkópunkban betöltött pozíciótól függetlenül minden kedden gyakorolhatjuk a most felsorolt teendőket. Egyébként pedig akkor gyakoroljuk a felsoroltakat, ha ki kell engesztelnünk Ketut a horoszkópunkban.

  • Rendszeresen adakozzunk édességeket árváknak.
  • Ne hordjunk vörös ruhákat. Vagy vörös korállt.
  • Keddenként engedjünk be folyóba/patakba egy szép sárga citromot.
  • A konyhánkban tartsunk egy kis ezüst tégelyben mézet.
  • Tartsunk egy kis ezüst golyót magunknál amikor munkába megyünk.
  • Ajándékozzunk fekete-fehér, pepita kockás anyagokból készült takarókat, kendőket, stb. hajléktalanoknak.
  • Amennyiben érzékeljük Ketu hatásait az ízületeinken és/vagy a veséink működésén, akkor forraljunk 1-2 percig aranyat tejben, majd igyuk meg a tejet, miután kihűlt.
  • Hordjunk tigrisszem és/vagy macskaszem ékköveket, vagy türkizt magunkon. Nyakban, de ha oldalt kell választanunk akkor hölgyek a baloldalukon, férfiak a jobbjukon. A csuklón egyértelmű, de amennyiben gyűrűt használunk, akkor az ékköveket a gyűrűs ujjunkon hordjuk.

Mondjuk el Ketu mantráját Keddenként 108-szor, lehetőleg a napkelte utáni első órában! A mantra a következő:

palása puspa szankásam, taraká graha masztakam,

raudram raudrátmakam ghoram, tam kétum pranamámjaham.

om hrim aim kétavé namaha. 

„Felajánlom tiszteletem Ketunak, aki félelmetes és haragos, akinek színe olyan, mint a papagájfa virága, Ő az összes bolygó és csillag feje.”

Ideális esetben 18 ezerszer kellene elmondanunk a fent leírtak közüli mantrákból egyet. Opcionálisan mantrázhatjuk mind az 5 sort, vagy csak első 4-et, vagy csak az utolsót, ahogyan időnk engedi. Egy asztrológiailag jó kedden kezdjünk a mantrázásba.

Ezenkívül szokás még a Nárada Puránából elmondani a „Ganésha 12 neve” című kis mantra együttest, keddenként és csütörtökönként, de drága szép csillagok, annak csak akkor ülök neki lefordítani, ha van igény rá!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap a Védikus tudományok szakértője

Ui: Amennyiben utána olvasnánk a többi bolygó kiengesztelésének!

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

2 Responses to A Ketu bolygó kiengesztelése…

  1. Kása Róbert szerint:

    Igen! Jöhet a fordítás 🙂

  2. Ági szerint:

    Szeretném kérni a fordítást. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük