A délnyugati terület yantrája…

Sri Varáhadéva, a Rahu bolygó és a délnyugati égtáj uralkodó Istensége, valamint a szertartások Istene is.

Valamint Garuda, Visnu hordozója is kapcsolódik a délnyugati égtájhoz.

Ugyanakkor a szombati napok is ehhez az égtájhoz kötődnek, így ha, ki akarjuk nyomtatni ezt a yantrát a jó szombatok is megfelelőek.

De évente kétszer, Varáha és Garuda napjaik a legkiválóbbak ennek a yantrának a kinyomtatására. Így nagyon csak megtudjuk adni a módját annak, hogy ezzel a yantrával megóvjuk otthonunk délnyugati részét.

Az Ájurvédikus pszichológia szerint, mint emberek mi mind szertartás követők vagyunk. Lásd, hányszor nyomjuk le a kilincset, hogy bezártuk-e az ajtót, milyen sorrendben mossuk le magunkat zuhanyzás közben, stb., stb.

Szóval, ha már szertartás, akkor csináljunk valami olyasfélét, ami már több ezer éve működik. Szóval a fent említett napok kiválóak egy új rítus beillesztésére életünk kis szeánsz tárába. Nyomtassuk ki yantrát, egy megfelelő napon, és tegyük fel az otthonunk délnyugati sarkába.

A délnyugati égtáj egy nagyon fontos része a lakásunknak, mert a stabilitás és a megnyugvás helye a mi kis várunkban, és az, aki ott lakozik, ő lesz a feje a családnak vagy irodának. És, ha most ezek után sem tudunk dönteni, hogy kell-e nekünk ez a yantra? Ha, az otthonunk délnyugati sarka nem pont derékszög, akkor kell.

Om Tat Sat

Baktai Ádám, Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

UI: Ha nagyon profin szeretnénk csinálni, akkor nyomtassuk ki a yantrát. 108-szor mondjuk el a Varáha mantrát: om varáhája namaha és Garuda mantráját is: om garudája namaha és fel is tehetjük a yantrát a délnyugati sarokba.

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Vasztu
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

A délnyugati terület yantrája… bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Garuda, a gyógyítás, a harcművészet és az otthonunk délnyugati területeinek védelmezője… | Bhakti Kutir

  2. Balogh Ildikó hozzászólása:

    Ádám, ez a yantra létezik nagyobb felbontásban? Kb 30×30-asban szeretném kinyomtatni. (vagy ez jó ahhoz?) Köszi, Ildi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.