A Hónap Vegetáriánusa: Edwin Moses

edwinmosesEdwin Moses 1955. augusztus 31.-én született. 1976-ban és 1984-ben 400 méteres gátfutásban olimpiai bajnok lett. 1980-as moszkvai olimpián amerikai atléták nem vettek részt.  1977-től 9 év, 9 hónapon és 9 napon át volt veretlen. Zsinórban 122 versenyt nyert meg. Karrierje során 6-szor talált legyőzőre, utoljára az 1988-as szöuli olimpián, ahol harmadikként ért célba.

2 világbajnokságot és 3 világkupát is nyert a nemzetközi porondon.

2008 októberéig minden idők 100 leggyorsabb 400 gátas eredményéből, 26 még mindig az ő nevéhez fűződött. Mindezt természetesen vegetáriánusként hajtotta végre.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

A Hónap Vegetáriánusa: Edwin Moses bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Árpi hozzászólása:

    Mit megadnék, ha megtudhatnám az étrendjét! Talán nekem sem kellene a pipiropogóst nyámnyognom.

    • Ádám hozzászólása:

      Papika, és még csak most jönnek majd a nagyágyúk. Október és November vegetáriánusai testépítő világbajnokok, és miegymás lesznek. A novemberi mókus még 55 évesen Mr. Dél-Afrika volt testépítésben.

  2. Kovács Tibor hozzászólása:

    Sziasztok!

    Hari Ádám!

    Már kb. 15 éve nem eszem húst( tejet, tejtermékeket, és szoktam néha termelőtől venni nyers, frissen fejt házi tejet,imádom, és mézet is fogyasztok havi 2-3 kg mennyiségben, amit szintén jó minőségben közvetlenül a méhésztől veszek, gyümölcsöket, zöldségeket és gabonaféléket fogyasztok, a lisztem teljes kiőrlésű bio tönköly liszt), most 44 vagyok, 30-33 éves koromban heti 3 alkalommal jártam kondizni, semmi plusz vitamint vagy “koxot” nem fogyasztottam és elértem, hogy 130 kg-ot kinyomtam fekve. Akik a teremben edzettek, kérdezték, mivel “koxolom” magam, hogy így megyek fel a súlyokkal. Lehet ez adottság is, de amióta vega vagyok, több az energiám is. Nagyon hálás vagyok annak a sok nagyszerű és kedves embernek, akik hatására vega lettem, innen is nagyon köszönöm a tőlük kapott sok inspirációt és tudást minden téren!:)
    Falusi gyerekként nőttem fel disznóvágásokon, de amióta nem eszem húst, az abból készült ételek szagát sem bírom, a személyes tapasztalatom abszolút pozitív, megérte váltani etéren.

    Üdv: Tibi

  3. Visszajelzés: Augusztus hónap esemény naptára… | Bhakti Kutir

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..