Bhakti Kutir Jógatábor Bulgáriában…

beachyogaMint, tudjátok 2013 és 2014 nyarán is itt volt a tengerparti Kutiros Jógatábor, és annyira jó helyet sikerült beszervezni, (nem hiába a több évtizedes utazgatás a világban és az idegenforgalmi diploma a családban) hogy 2017-ben is itt lesz a nyári jóga tábor.

A helyszín: Nesszebár, Bulgária: a Fekete Tenger partján.

Egyetlen egy nehézség van az egészben, hogy ide az út 1200 kilométer. Persze többnyire autópályán, így aztán egyáltalán nem megoldhatatlan, de rá kell szánni az időt. 2013-ban a résztvevő jógás hölgyek komoly felfedező vénával rendelkeztek így nekik ide felé Belgrád, Szófia és Plovdiv is belefért, de így legalább nem kellett sokat egybe vezetniük. Visszafelé még bepattintották Isztambult is, ami a jógatábor helyszínétől egy nevetséges 300 kilométer, szóval azért vannak előnyei is ennek a távolságnak.

2013 nyarán egy irányba a benzin és az autópálya matricák ára 45 ezer forint volt (visszafelé már nem kell sem Bolgár, sem Magyar matrica, mert a 10 napba belefér az oda-vissza menet, szóval hazafelé picit olcsóbb), és mi végig nyomtuk neki, meg légkondiztunk is, szóval 4 emberre leosztva nem teljesen borzasztó.

De B tervként Hétfőn, Csütörtökön és Szombaton a Wizzair repül Budapest-Burgasz távot, oda-vissza kb. 35 ezer forint, 2014 nyarán, és kb. egy hónappal előre foglalva. Ha nem sokan jöttök repülővel, akkor Nesszebárból ki tudunk bárki elé menni a reptérre, ami úgy 70 km, oda-vissza viszonylatban, de ha, sokan jönnétek így, akkor meg transzfert is tudunk intézni, annak ára kb. 3-4000 forint per fő.

A helyszínről azt kell tudni, hogy a Napos Part elején van, tehát nem kell végig autózni az egész üdülő várost, hogy oda érjünk, pluszba az ide közel eső tengerpart még nyugis és persze homokos. Viszont 20-30 perces sétával el lehet kalandozni, az előre lenyugágyazott, élére állított, párhuzamosan kihelyezett napernyős partszakaszra is, ha valakinek erre lenne igénye.

A környezet: Kultúra és Buli lépten-nyomon:

Nesszebár majd 3000 éves története magáért beszél, és érdekes, hogy ezen az apró kis szigeten, amit csak a „Fekete Tenger Gyöngyszemének” is hívnak, pont egy pici kis Szent István templom is helyet kapott, és ráadásul már majdnem ezer éve, hogy itt áll. Persze múzeumok és kiállítások is vannak szép számban, valamint fenséges kézműves munka mindenfelé a környéken.

Viszont maga a Napos Part központja a legelképesztőbb felfordulás és buli zóna, amit én valaha is láttam életemben. Voltam már itt-ott a világban, de ez valami egészen más!

És itt nem a szokványos tengerparti masszázst, jó kaját, boltokat, stb. kínálnak, hanem abszolúte a bulin van a hangsúly, mondjuk szerencsére a mi kis szállásunk a nyugis részen van.

De van itt élőzene, tucc-tucc zenés helyek, kellemes teraszos beülős helyszínek, ahol viszont lányok táncolnak egész elképesztően kicsi ruhákban a pulton, természetesen közönség csalogatás végett, de már késő délutántól, és ezek minden permutációban.

Meg persze a vidám parkok, az egész éjjel működő tetováló szalonok, viszont léteznek reggeli program helyek is, és gyerek zsúr helyszínek is. Van egy egészen elképesztő csúszda park a szállástól 3-4 percre kocsival, és egy Karib Tenger Kalózai vízi theme park is, kis gyerekeknek.

Árak:

Persze itt is minden szép, mint a legtöbb európai felkapott tengerparti üdülő helyen és helyenként itt is elképesztő luxus látható, de azért ez Balkán. Kis vonattal ki és be a városból gyerek árban 170 forint egy út, felnőtteknek meg 500. Egy gombóc fagyi 250 forint, mint egy cső főtt kukorica is. Egy fél literes üdítő 300-350 forint, egy ugyanekkora víz 170-240 forint. A busz 10 percenként megy el a szállásunk előtt és 170 forint egy jegy, az út kb. 3 perc a nesszebári szigetre.

Helyszín és lakhatás:

Ahogy beérünk Nesszebárba, a körforgalomtól elindulunk a Napos Partra és még a leges legelején van a szállás. A szobák hatalmasak, és szépen berendezettek, jól felszereltek. Konyha, légkondi, kábel TV, erkély, nagy terek jellemzik a szállást. Szép csempék, és burkolatok, érkezéskor mindent kap az ember a WC papírtól a szemetes zsákig, a törülközőtől az ágyneműig.

Az egész parton a mi szálláshelyünknek a legnagyobb a medencéje, bőven nagyobb az olimpiai méretű medencéknél, a tetőn jakuzzi és kb. 3-5 perc séta a tenger is, szóval víz van bőven.

Kaja:

Hát ez már a mediterránium legjava. Kecske és más fehér sajtok tömkelege, gyümölcsök, finom ízű zöldségek, lepény kenyerek, olíva bogyó és olaj, minden, ami finom is és egészséges is, tehát minden, ami egy jó jóga táborhoz kell.

Most itt olyan, mint amikor a 70-es években a nyugatról jövő rokonok mindig elmondták, hogy nálunk Magyarországon minden milyen finom és ízes, míg náluk meg minden ízetlen. Na, kb. itt ugyanígy érzi magát az ember csak pepitában.

Valamint, hogy amennyire csak lehet, pihenni tudjatok és kiszakadni a mókuskerékből, mi szervezzük nektek a reggelit, hogy azzal már ne legyen gondotok. És higgyétek el nem lesz unalmas, persze sok sajt, gyümölcs, joghurt és egyéb mediterrán finomságok. De szoktunk olyat is, hogy tzatziki saláta, sajttal összesütött arab kenyérrel, meg stb.

Miért pont Június vagy Július?

Most, hogy már többször is voltunk itt, rájöttünk a turpisságokra is. Július végétől elkezd medúzásodni és hínárosodni a víz, és pluszban irdatlanul meleg is van.

Azzal, hogy 2 héttel korábban volt a 2014-es tábor, mint a 2013-as azt értük el, hogy az egy hét alatt nem 3-4 nap volt olyannyira meleg, hogy a légkondis szobában esett csak jól a létezés, hanem csak egyszer volt ilyenünk.

Valamint, lényegesen kevesebben is voltak Július elején, mint Július végén, és hát a Wizzair repjegyek is lényegesen olcsóbbak voltak a korábbi időpontra.

Jóga Tábor program:

Persze majd lesz valami irányt adó vonal, mint pl. a 2013-as alkalommal, amikor is a passzív jóga terápia teljes hevében zajlott le. Valamint, már évek óta gondolkozom azon, hogy kellene olyan oktatásokat is csinálni, ami kifejezetten olyan embereknek szól, akik a mások segítését tűzik ki életcélul, és hosszú távon, mondjuk ebből is szeretnének megélni.

Mert ha ilyen stílusú oktatásra lenne igény, akkor pl. lehetne egy Tai Chi kurzust is beiktatni a hetes programba, mert 7 alkalomból 1 órával számolva simán meg lehet tanulni a 24 lépéses formát. És akkor ezek után már lehetne egy kis Tai Chit is bevenni a repertoárba, a Jóga mellett. De lehetne, így másra is egy picikét fókuszálni, mint pl. Ájurvéda, vagy Vasztu, amit azért 1 hét alatt igen csak meg lehet ismerni, és máris bővíteni lehet az a palettát amiről másoknak tudunk segíteni.

2014-ben kipróbáltuk a reggel Hatha Jóga délután Tai Chi programot, és ezentúl ez már bizony így lesz!

Folyt. Köv.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Ha érdekel a tábor, írj ide egy hozzászólást, és azzal úgy is megadod az email címed, anélkül, hogy más lássa, és akkor tudunk majd értesíteni, amikor véglegessé válik a 2015-ös tábor időpontjai.

26 Responses to Bhakti Kutir Jógatábor Bulgáriában…

  1. Szovák Ági szerint:

    Szia!Anyukámmal szeretnénk menni a táborba, érdekelnének a részletek is ha már többet tudtok!Üdv

  2. Márton szerint:

    Érdekelne. Főleg júli vége, augusztus eleje – ha akkor lenne. A Tai chi extra is jól hangzik. Pároknak van kedvezmény?

  3. Visszajelzés: Bhakti Kutir Jóga Tábor Neszebarban, Július 7-én kezdünk! | Bhakti Kutir

  4. Bátori Judit szerint:

    Szia. Szeretnék elmenni a táborba ha még van egy hely. Köszönöm!

  5. Fanni szerint:

    Szia, egy barátnömmel szeretnénk a táborba menni, és érdekelnének a részletek. Van-e még hely, mennyibe kerül, mikor lesz? (Sajnos elég hamar le kell adni a szabadság igényeinket.)Köszönöm, szép napot!

  6. Szamosi Ottilia szerint:

    Szia! Érdekelne a 2015-ös tábor, ha lesznek részletek, kérek szépen tájékoztatót. Köszönöm. Esetleg a programba lehet valami kis ajurvédát belecsempészni??

  7. Kiss Eleonóra szerint:

    Szia!
    Érdekelne a tábor 2 fővel, várom a részleteket. Üdv. Nóra

  8. Barabás Katalin szerint:

    Érdekelne a tábor, szeretnék többet tudni róla pl. árak.

  9. Mariann szerint:

    időpont és ár érdekel a jelentkezés előtt

  10. Andrea szerint:

    Minket is érdekelne a tábor, ketten lennénk, várjuk a további infokat (ár, időpont, részletek), köszönjük.

  11. POMÁZI ÁGNES szerint:

    Érdekel a tábor!

    Köszönöm, ha értesitesz, Ági

  12. Bea szerint:

    Szia! Érdekel a tábor. Várom a bővebb tájékoztatót.

    Köszönöm előre is.

  13. Fürész Veronika szerint:

    Sziasztok!
    Engem is érdekelne a tábor lehetőség! 2-3 fővel
    Köszönöm, és szépeket kívánok!
    Vera

  14. Dubász Mária szerint:

    Kedves Ádám!
    Kérlek, a 2015-ös Messzebáros jógatábor részleteit küldd át, mert mennék a fiammal.
    Köszönöm!
    Marcsi

  15. halmaizsu szerint:

    szia, engem is érdekelne a dolog, a költségek mindenképpen, hogyan kalkuláljak (az időpont valószínűleg jó lesz)…

  16. Nagy Orsolya szerint:

    Kedves Ádám! Én is kérek szépen értesítőt a táborral kapcsolatos részletekről. Köszönettel O.

  17. Erdős Ibolya szerint:

    Kedves Ádám!

    Isteni! Jóga tábor a tengerparton 🙂
    Kérlek küldj értesítőt a tábor részleteiről, ár-időpont…
    Köszönöm,
    Ibolya

  18. Csávics Adrienn szerint:

    Szia!
    Érdekelnének a tábor részletei, kérek szépen tájékoztatást a részletekről. Vegán étkezés is megoldható?
    Köszönettel:
    Csávics Adrienn

  19. Primusz Márta szerint:

    Kedves Ádám!

    Érdekel a jógatábor. Várom a részleteket. Köszönöm!

  20. Ildikó szerint:

    Kedves Ádám!

    Kérem szíves tájékoztatásodat, és a részletes programot a nyári jógatáborral kapcsolatban.

    Köszönettel
    Ildikó

  21. Nemes Rita szerint:

    Kedves Ádám,
    minket idén is érdekel 3 fővel.
    Köszi szépen!
    Rita

  22. Pflum Zsuzsanna szerint:

    Kedves Ádám!

    Kérnék szépen tájékoztatást a jógatáborról!!

    Köszönettel:
    Zsuzska

  23. Tóth Andi szerint:

    Szia, szeretném a tábor részleteit megtudni! Köszönöm

  24. Z' szerint:

    Üdv. érdekelnének a részletek….köszi…

  25. Márton szerint:

    Lehet én vagyok figyelmetlen olvasó, de ez a tábor mikor lesz? Lehet még jelentkezni?

  26. Visszajelzés: Hirdetni valók: Jóga tábor Bulgáriában, és egy új előadás féleség! | Bhakti Kutir

Hozzászólás a(z) POMÁZI ÁGNES bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük